Egy beazonosítatlan szer is okozott halált az irkutszki tömeges alkoholmérgezésben


-A A+

Frissítve: A metilalkohol mellett egy eddig azonosítatlan szer is okozott halált az irkutszki tömeges alkoholmérgezés során, amelynek eddig 71 áldozata van - közölték csütörtökön kórházi források a TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint.

A TASZSZ értesülése szerint az ismeretlen anyag 37 ember halálát okozta. A korábbi jelentések szerint a mérgezést egy Bojarisnyik (galagonya) elnevezésű, 93 százalékban szeszalapú fürdő-testápoló elfogyasztása okozta, amelyet az illegális gyártás során etilalkohol helyett metilalkoholból készítettek. Emellett az egyik áldozat, egy nő nem testápoló, hanem hamisított vodka fogyasztásába halt bele. A szibériai nagyvárosban összesen 117 ember szenvedett alkoholmérgezést.

Az ügyben indított büntetőeljárás során 12 embert őrizetbe vettek, és két illegális üzemet bezártak a hatóságok. A történtek miatt Irkutszkban, majd az egész megyében is rendkívüli állapotot hirdettek ki. Ennek keretében betiltották a metilalkoholt tartalmazó és a potenciálisan veszélyes szesztartalmú készítményeket. 1500 elárusítóhelyen 6500 liter alkoholos szert foglaltak le. A helyszínre érkezett Szergej Basztrikin, a bűnügyekben eljáró orosz szövetségi Nyomozó Bizottság (SzK) vezetője is.

Frissítés: Az orosz külügyminisztérium csütörtökön több csatornán keresztül is magyarázatot követelt Kijevtől, többek között személyesen Petro Porosenko elnöktől amiatt, hogy Ukrajna helsinki nagykövete, Andrij Olefirov a Bojarisnyikkel kapcsolatos vicceket töltött fel a Facebook-oldalára. A misszióvezető az őt megkereső RBK orosz gazdasági napilapnak azt a magyarázatot adta, hogy  tette „nem az emberek, hanem a(z orosz) hatalom ellen” irányult, amely szerinte ukrán állampolgárok meggyilkolására mozgósít, miközben otthon a saját polgárait sem képes megoltalmazni.

Közben az illetékes orosz hatóságok több szibériai régióban végeztek ellenőrzéseket, és ezek során több száz olyan elárusítóhelyet tártak fel, ahol szeszes italokat helyettesítő szereket, köztük kozmetikumokat és ételkiegészítőket forgalmaztak. A burjátföldi, Bajkálon túli, Tuva és Kemerovo megyei rendőrség közlése szerint több mint 7 ezer liter alkoholtartalmú terméket koboztak el. Aman Tulejev, Kemerovo megye kormányzója elrendelte a Bojarisnyik fürdő-testápoló szer kivonását a forgalomból. A megyéhez tartozó Kuznyecki-medencében az idei év első kilenc hónapjában több mint 2300 esetben mutattak ki szeszes italt pótló szerek által okozott alkoholmérgezést, amely 391 ember halálát okozta. A 2015. év azonos időszakában ugyanott 2711 mérgezés történt, melynek következtében 499 ember veszítette életét.

Vlagyimir Putyin elnök szerdán arra utasította az orosz kormányt, hogy szigorítsa meg a 25 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok, kozmetikumok és más folyadékok, valamint az etanol tartalmú gyógyszerek gyártására és árusítására vonatkozó előírásokat. A moszkvai egészségügyi tárca ezzel párhuzamosan a szesztartalmú szerek automatából való árusításának betiltását kezdeményezte.








EZT OLVASTA MÁR?

X