Japán munkáltatója szerint életben van a román túsz


-A A+

FRISSÍTVE: Az algériai földgázkitermelő telepen alvállalkozóként múködő japán JGC vállalat péntek koradélutáni közleménye szerint életben és biztonságban van egy román és két fülöp-szigeteki alkalmazottja. A Kyodo hírügynökség úgy tudja, a JGC összesen 78 főt - közöttük csak 17 japánt - dolgoztatott az iszlámisták által megrohamozott telepen.tankok

Az APS algériai hírügynökség romániai idő szerint péntek hajnalban azt jelentette, hogy a katonaság az előző napi légi és földi támadás után a telepnek csak azt a részét foglalta vissza, ahol a helyi, valamint a külföldi munkatársak lakóépületei voltak. A telep többi része a termelési létesítményekkel továbbra is az iszlamisták ellenőrzése alatt áll. A hírügynökség csütörtökön még azt közölte, hogy a túszmentő akció véget ért.

Értesülések szerint a túszmentő akciót az algériai hatóságok az érintett országokkal nem egyeztették. A tájékoztatási miniszter egy interjúban azt hangoztatta: azután szánták el magukat a támadásra, hogy a terroristákkal való tárgyalások semmilyen eredményt nem hoztak.

A túszok és a terroristák sorsát illetően továbbra is teljes a bizonytalanság. A Reuters hírügynökség péntekre virradóan algériai biztonsági forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a terroristák elleni katonai akcióban a túszok közül harminc vesztette életét, algériaiak és külföldiek egyaránt. Az idézett források nyolc algériai, két japán, két brit és egy francia halottat említettek, hozzátéve, hogy a többi áldozat állampolgársága még nem ismert.

A muaritániai ANI hírügynökségnek nyialtkozó túszejtők szerint a túszok és fogva tartóik akkor vesztették életüket, amikor az algériai hadsereg helikopterei támadási intéztek a földgázkitermelő telepet elhagyó autókonvojra.

A Reuters hírügynökség információi szerint csak hat túsz és nyolv túszejtő vesztette életét a tűzpárbajban. Az iszlámistákkal folyamatos kapcsolatban álló ANI szerint már csak hét - két amerikai, három belga, egy japán és egy brit - külföldit tartanak fogva a túszejtők.

Az algériai hadsereg információi szerint 25 külföldinek és 180 algériainak sikerült elmenekülnie. Egy későbbi jelentés szerint négy további túszt szabadítottak ki.

Korábban a román külügyminisztérium is megerősítette, hogy az Algériában túszul ejtett 41 külföldi között  van egy román állampolgár is. Algeria-gas 2453145b

A hírt először az al-Dzsazíra katari hírtelevízió jelentette be, ahol a túszejtő iszlámisták képviselője elmondta, tizenegy ország polgárát tartják fogja és szabadon bocsátásukért cserébe azt kérik, hogy Franciaország vonja vissza csapatait Maliból.

Az arab világban legjobban beágyazott hírtelevízió úgy tudja, hogy a brit British Petroleum, a norvég Statoil és az algériai Sonatrach közös földgázkitermelő telepét 20 túszejtő rohamozta meg. Az akció kezdetén körülbelül harminc algériai munkásnak sikerült kereket oldania.

Az Abu al-Baraaként bemutatkozó túszejtő felsorolása szerint norvég, francia, amerikai, brit, román, kolumbiai, thaiföldi, fülöp-szigeteki, ír, japán és német állampolgárokat tartanak fogva.aqim-afp-670

A magát Mohtar Belmohtar Brigádnak nevező csoport csütörtök hajnalban a mauritániai Alakhbar nevű hírportálon közzétett nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a túszejtés sikeres válasz volt a francia katonák Maliban kezdett "keresztes hadjáratára".img 606X341 algeria-hostages-160113

A csoport megerősítette, hogy több mint 40, "kereszteseknek" bélyegzett túszt tart fogva, köztük hét amerikait és két brit állampolgárt. Utalt arra: azért választotta Algériát az akció helyszínéül, mert az engedélyezte légtere használatát a francia katonai intervencióhoz.

Korábban egyes források azt közölték, hogy a túszejtők mintegy száz terrorista társuk szabadon bocsátását követelik az algériai börtönökből. Az AFP francia hírügynökséggel a földgázkitermelő telepen lezajlott akció egyik szemtanúja azt közölte: az Algériában bebörtönzött iszlamistákat Észak-Maliba kell szállítani, és akkor szabadon engedik a túszokat.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X