Soraiba várja a határon túliakat a Jobbik
Mostantól kezdve a Magyarország határain kívül élő magyarok is beléphetnek a Jobbik Magyarországért Mozgalomba - jelentette ki csütörtökön egy szatmárnémeti sajtótájékoztatón Szávay István, a párt nemzetpolitikai kabinetjének elnöke.
Szávay elmondta, egyelőre nem alakítanak pártszervezeteket Magyarország határain kívül, de a párt nyár elején tartandó kongresszusán úgy módosítják a Jobbik alapszabályát, hogy "az formálisan is megteremtse az elcsatolt területeken élők képviseletének a lehetőségét" a párt testületeiben.
A Jobbik képviselője úgy vélte, hogy a nemzetpolitikában a Fidesz-KDNP-kormányzás sem hozott érdemi változást.
Elmondta, pártja sokkal határozottabban lépne fel a külkapcsolatokban a határon túli magyarság védelmében. Jelentősen emelné a nemzetpolitikai célokra fordítandó összegeket, hiszen - mint fogalmazott - a nemzet negyedrészét kitevő határon túli magyarság jelenleg a magyar állami költségvetés 0,1 százalékában részesül.
- 35418 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35420 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35421 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35422 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35423 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35424 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni