Ezrek búcsúztatták a hősi halottnak tartott lengyel kamionsofőrt


-A A+

Ezrek búcsúztatták lengyel szülőfalujában Lukasz Urbant, azt a 37 éves kamionvezetőt, akit a berlini merénylő ölt meg még december 19-én, hogy kamionjával egy karácsonyi vásárba hajtson. A fehér koporsóba helyezett áldozatot délután mintegy 120 teherautóból álló konvoj kísérte utolsó útjára.

A 37 éves férfi holttestét kedden szállították Lengyelországba. Temetését szülőfalujában, az ország északnyugati részén fekvő Banie községben rendezték meg a lengyel állam költségén. A déli gyászmisére ezrek gyültek össze a szentélyben és környékén, a szertartáson Andrzej Duda államfő is részt vett. Utána a fehér koporsóba helyezett áldozatot délután mintegy 120 teherautóból álló konvoj kísérte utolsó útjára.

A kamionsofőrök délután 15 órakor dudaszóval tisztelegnek kollégájuk emléke előtt. A közösségi médiában szervezett akciójukhoz országszerte is csatlakoznak a gépjárművezetők. A gyászszertartásra érkező egyik teherautón ez a nagy felirat volt: Úgy viselkedett, ahogy kellett.

A déli gyászmise után a kormányfői hivatal vezetője felolvasta a miniszterlnök rövid levelét. A lengyelek már korábban is váltak „az iszlám fundamentalisták által elkövetett terrortámadások áldozataivá” – fogalmazott Beata Szydlo –, a berlini merénylet azonban „rendkívüli volt, ami az elkövető kíméletlenségét és kegyetlenségét illeti”. A kormányfő hangsúlyozta: Lukasz Urban „nehéz és sok lemondást megkövetelő munka végzése közben hunyt el, amikor tisztességes megélhetést akart biztosítani családjának”.








EZT OLVASTA MÁR?

X