NYT: számos amerikai nagykövetet hazahívnak Donald Trump beiktatása előtt


-A A+

Számos amerikai nagyköveti poszt megüresedik rövid időn belül, még Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 20-i beiktatása előtt - jelentette diplomatákra hivatkozva a The New York Times.

Az amerikai napilap honlapján helyi idő szerint csütörtökön azt írta, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma december 23-án küldött egy erről szóló táviratot az átmenetet intéző Trump-csapat nevében. A dokumentum szerint a lépés a tengerentúli politikai kinevezetteket érinti, vagyis azokat a kiküldötteket, akiket az elnökkel való szoros kapcsolatuk miatt állítottak egy-egy külföldi nagykövetség élére.

Az AFSA amerikai diplomataszövetség adatai szerint az amerikai nagykövetek több mint harmada így került pozícióba, s csak a többiek számítanak karrierdiplomatának, azaz olyanoknak, akik gyakran kormányváltáskor is hivatalban maradnak.

A The New York Times emlékeztetett rá, hogy a korábbi kormányok mindkét nagy párt esetében biztosítottak némi átmeneti időt az egyes posztjukról hazahívott nagyköveteknek, különösen ha családosokról volt szó, hogy a gyerekeknek ne kelljen hirtelen iskolát váltaniuk. A távirat szerint azonban ezúttal nem lesznek kivételek.

Az amerikai lap felhívta a figyelmet arra, hogy amíg a távozó diplomaták utódjait a szenátus is jóváhagyja, akár hónapokig is betöltetlenek maradhatnak olyan fontos posztok, mint a németországi vagy a nagy-britanniai amerikai nagyköveti tisztség.

A novemberi elnökválasztást megnyerő republikánus párti Donald Trump hivatalosan január 20-án veszi át az elnöki teendőket a nyolc évig hatalmon lévő, demokrata párti Barack Obamától.

Távozik posztjáról a budapesti amerikai nagykövet. Megbízatása végeztével, január 20-án távozik posztjáról Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet. A nagykövetség Facebook-oldalán péntek délelőtt magyarul és angolul is közzétett  bejegyzésben az amerikai diplomata azt írta: "január 20-án, amerikai nagyköveti megbízatásom végeztével, elutazom Budapestről". Colleen Bell megköszönte az iránta és családja iránt tanúsított "kedvességet és barátságot". Úgy fogalmazott, "hiányozni fog az itteni munkám, de tovább dolgozom majd az országaink közötti kapcsolatok erősítésén". A nagykövet megjegyezte: a következő pár hétben formálisan és informálisan is elköszön.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X