Magyar Nemzet: várják Budapestre Teodor Meleșcanut


-A A+

Már ebben a hónapban Budapestre látogathat Teodor Meleșcanu új román külügyminiszter - írja a Magyar Nemzet a magyar külügyből származó forrásokra hivatkozva.

Mint írtuk, a Grindeanu-kabinet külügyminisztere erkölcsi kötelességének nevezte parlamenti bizottsági meghallgatásán a magyar–román viszony javítását.

A Magyar Nemzet megkereste a magyar külügyet Melescanu nyilatkozatával, illetve általában a magyar–román viszony alakulásával kapcsolatban. „Kifejezetten pozitívan értékeltük a román külügyminiszter bizottsági meghallgatásán Magyarországgal kapcsolatban mondottakat. Magyarország készen áll a kétoldalú kapcsolatok javítására. Ennek két oka van: ez szolgálja a romániai területen élő magyar kisebbség érdekeit, és ez szolgálja a magyar gazdasági érdekeket is, hiszen Románia Magyarország második számú exportpiaca” – áll a tárca sajtóosztályának válaszában. Ami az RMDSZ szerepét illeti, a Külgazdasági és Külügyminisztérium azon az állásponton van, hogy amennyiben a Szövetség és a román kormánypártok együttműködése jó, az kedvező hatással lehet a kétoldalú kapcsolatokra.

A tárca Magyar Nemzetnek arról is beszámolt, hogy mivel a román külügyminiszter bizottsági meghallgatásán elmondta, mandátuma elején szeretne ellátogatni a szomszédos országokba, Szijjártó Péter levélben jelezte Teodor Meleșcanunak a fogadókészséget egy mielőbbi magyarországi látogatásra vonatkozóan. A magyar miniszter azt is jelezte, akár már januárban készen áll arra, hogy román kollégáját fogadja Budapesten.








EZT OLVASTA MÁR?

X