Panaszt nyújtott be Oroszországgal szemben Ukrajna az ENSZ-nél


-A A+

Terrorizmus finanszírozásának vádjával Ukrajna keresetet nyújtott be Oroszország ellen az ENSZ Nemzetközi Bíróságán - közölte a hágai székhelyű bíróság kedden.

Kijev szerint nemzetközi felelősséget vet fel, hogy Moszkva Ukrajna keleti felében közönséges terroristáknak nyújt eszköz- és anyagi támogatást, amelynek segítségével a szeparatista lázadók civil áldozatok ellen követnek el merényleteket.A vád szerint Oroszország a Donyec-medencében zajló fegyveres konfliktusban játszott szerepével és a Krím elcsatolásával megsértette a terrorizmus finanszírozásával szembeni fellépésről szóló nemzetközi egyezményt, akárcsak a bekebelezett félszigeten élő krími tatárokkal szembeni bánásmóddal a faji megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló ENSZ-konvenciót, amellyel ukrán civilek millióinak sérti meg alapvető emberi jogait - tették hozzá.

A tájékoztatás szerint Ukrajna emellett kártérítést követel a szakadár Donyecki Népköztársaság területén lezuhant maláj utasszállító repülőgép okozta károk miatt. 2014. július 17-én, a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépének pilótafülkéje mellett egy rakéta robbant tíz kilométeres magasságban Kelet-Ukrajna felett. Fémrészecskék ezrei fúrták át a Boeinget, amely a levegőben darabokra tört és lezuhant. A fedélzetén tartózkodó 298 ember meghalt.

A katasztrófák vizsgálatában illetékes holland hatóság októberben megállapította, hogy a repülőgépet egy földi telepítésű, BUK típusú légelhárító rakéta semmisítette meg, amelyet feltételezhetően a szakadárok területéről indítottak.

Moszkva mindeddig nem ismerte el, hogy közvetlen szerepet játszana a kelet-ukrajnai konfliktusban az oroszbarát szakadárok támogatásával.

A Krím félsziget 2014 tavaszán történt bekebelezése óta az ukrán kormányerők és az Oroszország által támogatott felkelők kelet-ukrajnai harcaiban több mint 9000 embert öltek meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X