Csak a megnevezett hét országból indulókra vonatkozik Trump tiltása?


-A A+

A brit külügyminisztérium vasárnap esti tájékoztatása szerint csak azokra vonatkoznak az amerikai elnök által elrendelt beutazási korlátozások, akik közvetlenül az átmeneti tilalomról szóló rendeletben megnevezett országokból indulnak az Egyesült Államokba.

A tárca honlapján vasárnap este megjelent tájékoztatás szerint Boris Johnson külügyminiszter a nap folyamán tárgyalásokat tartott Donald Trump kormányának illetékeseivel, és e megbeszélésekből kiderült: azokra, akik nem a megnevezett hét országból, hanem bármely más országból, például az Egyesült Királyságból utaznak Amerikába, nem vonatkozik az elnöki rendelet, és nekik nem kell számolniuk fokozott ellenőrzéssel, függetlenül állampolgárságuktól vagy születési helyüktől.

Az ideiglenes amerikai beutazási tilalom hét muszlim országra érvényes: Szíriára, Iránra, Irakra, Szudánra, Líbiára, Szomáliára és Jemenre. Az Egyesült Államok emellett felfüggesztette a szíriai menekültek befogadását is.

A brit külügyminisztérium „tisztázó célúnak" nevezett vasárnap esti tájékoztatása hangsúlyozza: Trump rendeletének hatálya azokra a brit állampolgárokra sem terjed ki, akik a megnevezett hét országból indulnak az Egyesült Államokba, akkor sem, ha ezen országok valamelyikében születtek. Azokra a kettős állampolgárokra, akik a tilalomtól érintett valamelyik ország állampolgárai is, szintén nem vonatkozik a korlátozás abban az esetben, ha nem a hét megnevezett országból, hanem máshonnan utaznak Amerikába. Csak azok a kettős állampolgárok számíthatnak fokozott ellenőrzésre, akik a hét ország valamelyikéből indulnak, például egy brit-líbiai kettős állampolgár, aki Líbiából kíván beutazni az Egyesült Államokba - áll a brit külügyminisztérium tájékoztatásában. A tárca szerint az amerikai kormány megerősítette erőteljes elkötelezettségét az Egyesült Királyságból érkezők beutazási kérelmének gyors, hatékony feldolgozása mellett.

A külügyminisztériumi közlemény előzményeként Theresa May brit miniszterelnök utasította Boris Johnsont és Amber Rudd belügyminisztert arra, hogy telefonon vegyék fel a kapcsolatot az amerikai kormány illetékeseivel a beutazási tilalom ügyében.

Johnson vasárnap - még a minisztériumi tájékoztatás esti közzététele előtt - elítélte az amerikai elnök korlátozó rendelkezéseit. A brit külügyminiszter Twitter-bejegyzés formájában közzétett állásfoglalása szerint "megosztó és hibás", ha valakit nemzetisége alapján megbélyegeznek. Johnson hangsúlyozta azt is, hogy London megvédi a brit állampolgárok jogosultságait és szabadságjogait otthon és külföldön egyaránt.

Vasárnap a Downing Street szóvivője közölte, hogy Theresa May sem ért egyet Donald Trump "megközelítésével", és a brit kormány nem kíván hasonló intézkedéseket hozni.

Sadiq Khan, London muszlim polgármestere vasárnapi nyilatkozatában "szégyenteljesnek és kegyetlennek" minősítette az amerikai elnök által elrendelt beutazási intézkedéseket.








EZT OLVASTA MÁR?

X