Vádat emeltek a veronai balesetet túlélő sofőr ellen


-A A+

Miután hétfőn kiderült, hogy az 52 éves sofőr lehet a veronai buszbaleset egyik túlélője, az olasz rendőrség vádat emelt ellene.

Mint ismeretes, a január 20-i, budapesti középiskolás diákokat ért balesetben 16-an vesztették életüket, köztük 11 fiatalkorú. Egy ember életveszélyesen, ketten nagyon súlyosan, tízen súlyosan, tizenhárman könnyebben sérültek meg, és tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet.

A The Local című helyi lap szerint rendőrségi helyszíneléskor megállapították, hogy az életben maradt sofőr vezette az autóbuszt a baleset pillanatában. A sofőrt most azzal vádolják, hogy figyelmetlen vezetése okozta az utasok halálát.

A busz Velence és Verona között az autópálya szalagkorlátjának, majd egy felüljáró pillérének csapódott, ami után rendkívül gyorsan terjedő, sűrű, fullasztó füstöt okozó tűz ütött ki a járműben.








EZT OLVASTA MÁR?

X