Johannis Máltán: a helyzet igen bonyolult, de én bízom a románokban


-A A+

„Igen bonyolult” jelenleg a helyzet Romániában, több százezer ember vonult utcára, és „én bízom bennük, bízom Romániában” - hangsúlyozta Klaus Johannis a máltai fővárosban zajló nem hivatalos európai uniós csúcstalálkozóra való érkezésekor. 

„Nagyon fontos ez a csúcstalálkozó, nagyok az elvárások. Meg kell találnunk a követendő utat Európa számára, és elő kell készíteni a római EU-csúcsot” – mondat az államfő angol nyelven a jelenlevő újságíróknak. 

A romániai helyzetet „igen aggasztónak” nevezte Johannis. „Nagyon bonyolult a helyzet. De több százezer ember vonult utcára, és én bízom bennük, bízom Romániában. Mindenképpen meg kell találnunk a jó megoldást. A jogállamnak, az európai értékeknek kell felülkerekedniük” – fogalmazott. Az államfő hozzátette: a romániai befektetőket „nem fenyegeti veszély”. „A gazdasági helyzet még nagyon jó, és azt hiszem, az is marad” – mondta. 

A Máltán zajló egynapos nem hivatalos európai uniós csúcstalálkozó fő témái a menekültválság és a márciusban sorra kerülő római EU-csúcs előkészítése.








EZT OLVASTA MÁR?

X