A német-francia barátság európai jelentőségét emelték ki


-A A+

A német-francia barátság európai jelentőségét emelte ki Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia államfő hétfőn Berlinben, a két nép háborúskodásait barátsági megállapodással felváltó Elysée-szerződés aláírása 50. évfordulójának előestéjén rendezett ifjúsági fórumon.merkel-hollande

Merkel és Hollande 200 német és francia fiatallal beszélgetett hétfő este a berlini kancellári hivatalban. Hollande köszönetet mondott Németországnak a Maliban indított katonai akcióhoz nyújtott logisztikai támogatásért, ugyanakkor kiemelte, hogy a védelem területén nem halad kellő ütemben az európai egyesülési folyamat.

Merkel a francia államfővel egyetértve korszerűtlennek nevezte az EU közös kül- és biztonságpolitikáját és hangsúlyozta, hogy szorosabb együttműködésre van szükség. A két ország kapcsolatáról szólva kifejtette: a németeket a franciákkal összekötő barátság nélkül nem lehetett volna újraegyesíteni Németországot.

A fórumon sok szó esett a fiatalkori munkanélküliségről, amely a német kancellár szerint az Európai Unió legnagyobb problémája, és nagy igazságtalanság is, hiszen nem önhibából, hanem az előző nemzedékek mulasztásai miatt nem találnak állást fiatalok tömegei. A francia elnök ezzel összefüggésben ismertette egy tervét, amely szerint a pénzügyi tranzakciókat terhelő majdani adóból származó bevételből finanszíroznak majd a szakképzés fejlesztését szolgáló programokat.

Többen kifogásolták az Erasmus uniós felsőoktatási csereprogram forrásainak csökkentését. "Ezt a dossziét majd még átnézem" - ígérte Angela Merkel.

A német-francia barátsági szerződést Konrad Adenauer, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja és Charles de Gaulle francia államfő írta alá 1963. január 22-én a párizsi Elysée-palotában. Az Elysée-szerződésként emlegetett megállapodás révén a kormányzati szinttől az iskolákig sűrű német-francia kapcsolathálózat szövődött. Az ifjúsági csereprogramokban például eddig mintegy 8 millióan vettek részt.

Az évforduló megünneplésére kedden Berlinbe utazik a francia parlament csaknem valamennyi tagja és a teljes francia kormány. A német fővárosban együttes ülést tart a két parlamenti alsóház, a 622 tagú Bundestag és az 577 tagú nemzetgyűlés, valamint a francia szenátus küldöttsége és a német tartományokat képviselő Bundesrat, és értekezletet tart a német-francia minisztertanács - a két kormány rendszeresen összeülő tanácskozó testülete - is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X