Lassan diplomáciai konfliktus lesz az Igazi Csíki Sör ügyéből


-A A+

Aggasztónak tartja a budapesti holland nagykövetség a hírt, hogy Hódmezővásárhely önkormányzata a Heineken-termékek bojkottjára hívta a helyi lakosságot, amiért a román bíróság a Heinekennek adott igazat az Igazi Csíki Sörrel folyatott márkavitában.

Elzo Molenberg nagykövet-helyettes az Indexnek azt nyilatkozta: „Ami itt történik, az nem egy jogi lépés, hanem valami más”. A diplomata szerint itt két cég közötti problémáról van szó, amiben politizálásnak nincs helye. „A román bíróság úgy döntött, hogy a Heineken használhatja a márkanevet Romániában” - emlékeztetett.

Molenberg elmondta, beszélt a Heineken magyarországi vezetésével, és azt javasolta nekik, hogy tárgyaljanak Lázár Jánossal, a miniszterelnökség vezetőjével, aki csatlakozva Hódmezővásárhely önkormányzatához és a Jobbikhoz, támogatja a Heineken termékek bojkottját. A nagykövet-helyettes próbálta maga is elérni a minisztert, de nem járt sikerrel.

Molenberg hangsúlyozta: mindenképpen beszélniük kellene egymással a feleknek, hogy ne eszkalálódjon tovább a konfliktus. Emlékeztetett, hogy a Heineken csak magyar termékeket használ sörtermelésre, ötszáz embert foglalkoztatnak Magyarországon, rendesen fizetik az adót.

Mint megírtuk, Hódmezővásárhely önkormányzata pénteken bojkottra hívta a helyi lakosságot: arra kérték az embereket, hogy ne vegyenek Heineken termékeket, amiért a bíróság a holland multinak adott igazat az Igazi Csíki Sörrel szembeni márkavitában.








EZT OLVASTA MÁR?

X