Winkler: elsődleges cél a Minority Safe-Pack elfogadása


-A A+

Az RMDSZ számára az idei év legfontosabb külpolitikai célja a kisebbségi európai polgári kezdeményezés elindítása és az európai kisebbségvédelmi keretszabályozási csomag – a Minority SafePack – elfogadása lesz - írja szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében Winkler Gyula.

E szerint az egy héttel ezelőtt a dél-tiroli Bozenben, az RMDSZ szövetségi elnöke, a Dél-tiroli Néppárt elnöke és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke által aláírt együttműködési megállapodás az alapító partnereknek közös vállalását és elkötelezettségét jelenti az összeurópai kisebbségi szolidaritás mellett.winkler gyula

A bozeni megállapodás értelmében létre kell hozni egy állampolgári bizottságot, amely áprilisban, Kolozsváron jön létre. Közben véglegesítik a kezdeményezés szövegét és összeállítják a kisebbségvédelmi intézkedés-csomagot. Utóbbiak előterjesztése és elfogadása a FUEN júniusi, dél-tiroli kongresszusán történik meg. A kisebbségi európai polgári kezdeményezés (EPK) bejegyzésével egyéves időszak kezdődik, amely alatt a kezdeményezésben részt vevő nemzeti, etnikai, nyelvi kisebbségi közösségeknek együttes erőfeszítésével kell összegyűjteni egymillió aláírást - áll a dokumentumban.

E szerint az RMDSZ meghirdetett célja, hogy az uniós intézmények asztalára olyan konkrét intézkedéscsomagot tegyen le, amely a legszélesebb körű kisebbségi összefogás eredménye. "A Minority SafePack tartalma vonzó kell legyen azon európai nemzeti kisebbségek számára, amelyek a legszélesebb körű autonómiát, a területi autonómiát élvezik, de mégsem rendelkeznek európai uniós jogi garanciával arra, hogy a tagállami szinten elért eredmények nem vonhatók vissza. Ugyanakkor fontosnak kell lennie azon közösségek számára is, amelyek megmaradásának feltétele a nyelvi jogok és kulturális autonómia különböző formáinak intézményesítése és az eddig elért jogok európai uniós nyomatékosítása lenne vagy akár az elismerés teljes hiányával küszködnek" - zárul a közlemény.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X