Juncker nem akar újabb elnöki mandátumot


-A A+

Nem indul újra az Európai Bizottság elnöki tisztségéért Jean-Claude Juncker, a bizottság jelenlegi vezetője.

A Deutschlandfunk német közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában Juncker azt mondta: kizártnak tartja, hogy újabb ötéves cikluson át vezesse az EB-t.

A 62 éves politikus - egykori konzervatív luxemburgi miniszterelnök - 2014 novemberében kezdte meg munkáját az EU végrehajtó, javaslattevő szervének élén Brüsszelben. Elődje, a portugál José Manuel Barroso két mandátumon keresztül (2004-2014) töltötte be a brüsszeli bizottság elnöki tisztségét.

Juncker azt mondta: már az elnöki kampány során is észrevette, hogy az Európai Unióban alapvető dolgokban hiányzik a közmegegyezés. Néhány ország több Európát akar, míg mások úgy gondolják, hogy már az is bőven elég, ami van - tette hozzá.

Sokat tett a görögországi mentőcsomagért

Juncker 2005 és 2013 között vezette az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsát, és oroszlánrésze volt az államcsőd határára került Görögországnak nyújtott pénzügyi mentőcsomag körüli tárgyalások lebonyolításában.

A politikus szombaton azt mondta, meghiúsulhat az Athénnak nyújtandó harmadik mentőcsomag, mert a Nemzetközi Valutaalap (IMF) még nem döntötte el, hogy beáll-e a hitelezők közé. Juncker szerint „semelyik ország sem tett nagyobb lépéseket a versenyképessége fejlesztése érdekében Görögországnál”.

A Brexit lebonyolítása nem tesz majd jót az európai egységnek

Az Európai Bizottság elnöke kétségesnek tartja, hogy az Európai Unióban (EU) maradó 27 tagállam meg tudja őrizni egységét Nagy-Britanniával szemben az ez utóbbival folytatandó kilépési tárgyalásokon.

„Az EU-ban maradó 27 tagállammal szemben a britek nagyon is tisztában vannak vele, hogyan viselkedjenek” a tárgyalások alatt - hívta fel a figyelmet Juncker. „Lehet, hogy az egyik országnak ezt ígérik, a másiknak meg azt, egy harmadiknak pedig teljesen mást, aminek a vége az lehet, hogy szertefoszlik az egységes európai front” - mutatott rá.

A Deutschlandfunk vasárnap sugározza teljes terjedelmében az interjút, amelyből szombaton közölt előzetesen részleteket.








EZT OLVASTA MÁR?

X