Első alkalommal támadt harckocsikkal az Iszlám Állam


-A A+

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet létrejötte óta első alkalommal vetett be harckocsikat; az el-Hasd el-Saabi nevű félkatonai szervezetet támadta meg Moszultól nem messze.

A több mint kétszáz szélsőséges vasárnap késő este lendült támadásba a milícia Ajn Taviban, Ajn Hszanban és Sarajében található hadállásai ellen, a Moszultól mintegy 70 kilométerre nyugatra fekvő Tal Afar közelében.

Az iraki kormányhadsereg úgy véli, hogy a szélsőségesek terve az volt, hogy visszaszerzik az ellenőrzést a Moszult a szíriai Rakkával összekötő országút felett. Az iraki fegyveres erők közleménye szerint valószínűleg az ostromlott Moszul nyugati részébe visszaszorult dzsihadisták vezetői akarnak elmenekülni ezen az útvonalon a szélsőségesek által kikiáltott "kalifátus" fővárosának számító Rakkába.

A több mint hatórás heves ütközet az el-Hasd el-Saabi győzelmével ért véget. A félkatonai szervezet közleménye szerint összesen 50 szélsőséges vesztette életét a harcokban. Az el-Hasd el-Saabi arról nem számolt be, hogy mi lett a harckocsikkal.

Az Iszlám Állam 2014 júniusában hatalmas területeket foglalt el Irak északi és nyugati részén a kormányerőktől, és számtalan fegyvert, felszerelést és járművet szerzett meg a fejvesztve menekülő katonáktól. Az elmúlt hónapokban az el-Hasd el-Saabi egységei sikeres előrenyomulást hajtottak végre Tal Afar közelében, és elvágták a dzsihadisták szíriai utánpótlási útvonalát.







EZT OLVASTA MÁR?

X