Márciustól hatályba lép a melegházasságot engedélyező törvény Finnországban


-A A+

A finn parlament pénteken leszavazta a melegházasságot engedélyező törvény visszavonására irányuló állampolgári kezdeményezést, és ezzel elhárult az utolsó akadály is a jogszabály márciusi hatályba lépése elől.

A szavazáson 120 képviselő voksolt a petíció ellen, 48 pedig mellette. A törvényhozók többsége elvből ellenezte, hogy nemrég eldöntött kérdéseket vizsgáljanak felül – a petíció kezdeményezői azzal érveltek, hogy egy gyereknek joga van egy anyából és egy apából álló családban felnőni. Álláspontjukat több mint 100 ezren támogatták aláírásukkal.

A még 2014-ben, az előző parlament által elfogadott törvény eltörli a különbségtételt az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolata és a heteroszexuális párok házassága között, és lehetővé teszi, hogy a melegek is örökbe fogadhassanak gyereket, illetve közös vezetéknevet használjanak. Az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvénytervezetet háromszor utasították el 2006 óta, míg 2014-ben a képviselők végül 101:90 arányban megszavazták.

Finnország volt az utolsó az északi országok között, amely elfogadta a melegházasságot, bár 2002-től a homoszexuális pároknak már lehetőségük volt arra, hogy regisztrált élettársi kapcsolatban éljenek.








EZT OLVASTA MÁR?

X