Leadták Budapesten az olimpiai népszavazás kiírásáért összegyűjtött aláírásokat


-A A+

Összesen 266 151 aláírást adott le pénteken a Momentum Mozgalom a budapesti olimpiával kapcsolatos népszavazás érdekében - ezt Fekete-Győr András, a mozgalom elnöke jelentette be a Fővárosi Választási Iroda épületénél.

"Azt szeretnénk üzenni a Fidesznek, Orbán Viktornak és Tarlós Istvánnak, hogy az, hogy nem kérdezték meg az embereket, arról, hogy legyen-e olimpia Magyarországon, az egy hatalmas és óriási mulasztás volt a részükről" - fogalmazott Fekete-Győr András, hozzátéve, hogy ezt megtette helyettük a Momentum.

A mozgalom vezetője nyomatékosan felszólította Orbán Viktort és Tarlós Istvánt is, hogy ne lehetetlenítsék el a népszavazást, ez ugyanis értékelése szerint gyávaság lenne a részükről, valamint elárulnák azokat, akik egyébként támogatják az olimpia ügyét. Szerinte az is gyávaság lenne, ha a népszavazás kiírása előtt visszavonnák a pályázatot.

Arról is beszélt: olyan országban élünk, amiben az emberek félnek véleményt nyilvánítani, nagyon sok ember félelemből nem tudta aláírni az íveket, akiket ugyan megértenek, de az aláírásgyűjtés legfőbb üzenete az volt, hogy nem szabad félni.

„Ha már eldőlt, hogy a budapestiek kellő számban aláírták, hogy népszavazást akarnak, akkor erősen el fogok gondolkodni azon, hogy nem kéne-e visszavonni a pályázatot”  – jelentette ki péntek délelőtt Tarlós István főpolgármester. A Momentum elnöke, Fekete-Győr András erre az eshetőségre úgy reagált: „Gyávaság és árulás lenne, ha ezt visszavonnák.”  (Index)

A helyi népszavazási kezdeményezést Fekete-Győr András nyújtotta be magánszemélyként. A népszavazási kérdés úgy hangzik: "Egyetért-e ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?"

A népszavazás kiírásához 138 527 érvényes aláírás szükséges. Az aláírások ellenőrzését az aláírásgyűjtő ívek benyújtásától számított negyvenöt napon belül kell lefolytatni. Fekete-Győr András az MTI kérdésére elmondta: élni fognak azzal a lehetőséggel, hogy az aláírások érvényességének ellenőrzésekor jelen lehessenek.

A budapesti olimpia megszervezésével kapcsolatos magyarországi vitáról korábban itt írtunk.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X