Puccskísérlet Törökországban: per kezdődött az államfő ellen merényletre készülők ellen


-A A+

Megkezdődött hétfőn a nyugat-törökországi Mugla városban a pere annak a 47 embernek, köztük 37 katonának, akik a tavaly július 15-ei puccskísérlet során állítólag merényletre készültek Recep Tayyip Erdogan török államfő ellen a közeli Marmaris egyik tengerparti szállodájában - jelentette a Dogan török hírügynökség.

A vád szerint a gyanúsítottak a végül sikertelenül végződött puccskísérlet idején meg akarták gyilkolni az elnököt.

Erdogan és családja aznap éjszaka helikopterrel sikeresen idő előtt elhagyta a helyszínt. A puccsista katonák két rendőrt így is megöltek, majd a környező erdőkbe menekültek. Egyikük továbbra is szökésben van.

A Dogan beszámolója alapján az ügyészség a 47 ember mindegyikére hatszorosan súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetést kért, köztük a merényletkísérlet felbujtóira is.

A per első számú gyanúsítottja az az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok, akinek nemzetközi hálózatát Ankara a hatalomátvételi kísérletért felelőssé teszi. Gülen védelmét a helyi ügyvédi kamarából egyelőre senki nem akarta vállalni.  A többi gyanúsított védőügyvédjei szerint a puccsisták csak másik helyre akarták vinni a foglyul ejtett államfőt.

Hétfőn napközben a török belügyminisztérium azt közölte, hogy a hatóságok az elmúlt egy hétben őrizetbe vették a gülenista mozgalom 501, valamint a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) 1067 és az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet 21 állítólagos tagját. Az előállítottak közül 125-öt előzetes letartóztatásba is helyeztek. A puccskísérlet óta már több mint 40 ezer embert vettek őrizetbe.







EZT OLVASTA MÁR?

X