Olimpia Magyarországon: nem vonták vissza a pályázatot, előrehozott népszavazás sem lesz


-A A+

Szerdán a budapesti Fővárosi Közgyűlés úgy döntött: az ellenzéki javaslat ellenére nem írnak ki népszavazást az olimpiáról, így nem lesz előrehozott népszavazás – viszont a pályázatot sem vonták vissza.

Időközben számolják a népszavazásra aláírásokat Momentum Mozgalom leadott íveit, a mostanági ellenőrzött 12 ezer aláírás 11,5 százaléka volt érvénytelen. A 266 ezer aláírásból 138 ezer érvényesre van szükség ahhoz, hogy ki lehessen írni a népszavazást.

A közgyűlés döntés értelmében a főváros folytatja a tárgyalásokat a kormánnyal és a Magyar Olimpiai Bizottsággal. A MOB elnöke, Borkai Zsolt korábban azt nyilatkozta, a szervezet a kandidálásnak csak az egyik „lába”, de ha a főváros visszalép, a bizottság tudomásul veszi azt. „Pártok harcában nem akarunk részt venni. Abban vagyunk érdekeltek, hogy egyszer Magyarország rendezzen olimpiát, remélem, hogy a 2024-es esély még nem szállt el” – fogalmazott.

A közgyűlésen Tarlós István főpolgármester úgy fogalmazott, „a vak is látja, ez már rég nem az olimpiáról szól”, nincs értelme tovább húzni a rétestésztát. Tarlós ugyanakkor azt is mondta, a Momentum Mozgalom képzett fiatalokból áll, akik értelmes kérdést adtak be – elődjét, Demszky Gábort azonban elítélte, amiért korábban azt nyilatkozta, az olimpia a leghatékonyabb gazdaságépítő projekt.

Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester, a kézilabda-szövetség elnöke sem a mozgalmat ütötte, hanem a 2015-ben hazudó MSZP-t és illetve a „politikai aktivistaként” viselkedő újságírókat.      

A közgyűlésen Tokody Marcell jobbikos képviselő úgy fogalmazott, a népszavazást akarók nem olimpiaellenesek, hanem félnek a korrupciótól, Karácsony Gergely PM-es zuglói polgármester arra emlékeztetett, az olimpia előzetes tanulmányát sem akarták nyilvánosságra hozni. Horváth Csaba MSZP-k képviselő arra hívta fel a figyelmet, Tarlós István főpolgármester 2015-ben visszautasította a szocialista párt népszavazásra irányuló kérését.

Korábban Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető úgy nyilatkozott, „a nolimpiások az ellenzék hathatós támogatásával hátba szúrták az olimpiai álmainkat”. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő azt mondta, az olimpia és paralimpia „jóakaratú magyar emberek lelkesítő közös álma. Szembe kell azonban nézni a nyilvánvaló ténnyel: azzal, hogy aláírásgyűjtés indult az olimpiai pályázat visszavonásáért, a budapesti kandidáció győzelmi esélyei szertefoszlottak.”







EZT OLVASTA MÁR?

X