Elraboltak egy ukrán képviselőt


-A A+

Nyomtalanul eltűnt Olekszij Honcsarenko, az ukrán államfő mögött álló parlamenti tömörülés frakcióvezető-helyettese. A főügyészség szerint a képviselőt ismeretlenek elrabolták - jelentették ukrán sajtóorgánumok csütörtökön.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) is megerősítette, hogy nagy valószínűséggel elrabolták a honatyát. Párttársa, Olekszandr Brihinec a Facebookon arról számolt be, hogy Honcsarenko szerda este a dél-ukrajnai Odesszába utazott egy nyilvános találkozóra, ám az ülésteremben nem jelent meg. Azóta mobiltelefonja nem elérhető, és a parlament csütörtöki plenáris ülésén sem jelent meg.

A képviselő eltűnéséről elsőként a Dumszkaja című odesszai hírportál számolt be a dél-ukrajnai megye ügyészségétől kapott információra hivatkozva. Később az ukrán fűügyészség sajtóosztálya és az SZBU is megerősítette a hírt, valamint azt, hogy előzetes információik alapján a képviselőt elrabolták. A hatóságok egyelőre több részletet nem hoztak nyilvánosságra, későbbre ígértek részletes tájékoztatást.

Honcsarenko gyakori szereplője az ukrán hírtelevízióknak, gyakran száll vitába a médiában politikai ellenfeleivel, illetve képviseli pártja álláspontját különböző kérdésekben.

Legutóbb a politikus azzal került reflektorfénybe, hogy február 8-án összefirkálta a Berlini fal darabját, amely a kijevi német nagykövetség előtt áll. A képviselő a "nein" (nem) szót írta festékkel a falra. Szavai szerint így fejezte ki tiltakozását Ernst Reichel, Németország ukrajnai nagykövetének egy sajtónyilatkozata ellen, amelyben a diplomata azt mondta, hogy meg lehetne tartani a választásokat a szakadár ellenőrzés alatti Donyec-medencei területeken anélkül, hogy kivonulnának onnan az orosz katonai csapatok. (Oroszország tagadja, hogy a hadserege állományában lévő katonák harcolnának Kelet-Ukrajnában.)

Honcsarenko tettét többek között Petro Porosenko elnök is elítélte, a kijevi ügyészség pedig a rongálás miatt eljárást indított ellene.








EZT OLVASTA MÁR?

X