Pedofil papoknak tesz engedményeket Ferenc pápa


-A A+

Egyházi vezetők és bántalmazottak is kritizálták Ferenc pápát, miután pedofil papok büntetését enyhítette.

A kegyelmes egyház víziót alkalmazva több pedofil pap büntetését is enyhítette a pápa, többek között annak az olasz Mauro Inzolinak a szankcióját, akit, aki az olasz büntetőbíróság 12 éves gyerekek molesztálásáért ítélt el.

Az Associated Presre hivatkozó ABC News szerint Inzoli egy második egyházi perrel szembesül, miután újabb bizonyítékokat találtak ellene. A pápa, miután felülbírálta a Hittani Kongregáció javaslatát, mindössze kitaszította Inzolit a papi rendből. Inzoli és további néhány pap mindössze életfogytig tartó bűnbánattal és imádsággal kell fizessen a tetteiért, illetve azzal, hogy felfüggesztették a szolgálatát.

Egyes esetekben a papok és magas rangú barátaik a pápa saját, a kegyelemről szóló szavaira hivatkoztak a büntetés enyhítése érdekében – mondta el a lapnak egy egyházi vezető, aki szerint a kegyelem hangsúlyozásával hasonló kezdeményezéseknek ágyaz meg a pápa. Ratzinger pápa idején, tette hozzá a forrás, 2005 és 2013 között 800 papot taszítottak ki a rendből hasonló ügyek miatt.

Ferenc pápa ugyanakkor három olyan, régóta a Kongregációnak dolgozó tagot küldött el, akik a szexuális visszaélések ügyeit vizsgálták – közölték ügyvédek és egyházi vezetők. Greg Burke vatikáni szóvivő szerint ugyanakkor helyettesítik őket. A szóvivő azt is mondta, az ügyek feltárására odafigyel a pápa, és egy megerősített Kongregáció fogja követni ezeket.

Burke arról is beszélt, a pápa figyelmet fordít a kegyelemre még a szörnyű bűncselekmények esetén is, azaz örökre eltávolítják a lelkészségből a visszaélések elkövetőit, de nem taszítják ki a papi rendből. A szóvivő szerint a pápa megérti, hogy sok áldozat és túlélő nem találja irgalom jelét, de az evangélium kegyelemről szóló üzenete a gyógyulás és kegyesség forrása.








EZT OLVASTA MÁR?

X