Trump: a túl sok politika miatt volt zűrzavar az Oscar-gálán


-A A+

Donald Trump amerikai elnök szerint a vasárnapi Oscar-gála díjátadóján amiatt támadt zűrzavar, mert a rendezvény résztvevői túlságosan a politikára összpontosítottak.

Trump a Breitbart News hírportálnak adott interjúban fejtette ki véleményét arról, ami a vasárnap éjszakai Oscar-gálán történt, amikor a legjobb film kihirdetésekor a két műsorvezető rossz borítékot kapott, és tévesen nevezte meg a Kaliforniai álom című filmet győztesnek.

„Azt hiszem, túlságosan a politikára összpontosítottak, és ezért nem tudták összehozni a végét” – mondta az elnök. „Egy kicsit szomorú volt. Elvett az Oscar-gálák varázsából” – fogalmazott Trump, hozzátéve, hogy ő már volt vendég Oscar-gálán, de a mostaniból „hiányzott valami különleges, és szomorú, hogy így ért véget”.

A Breitbart Newsnak adott interjújában Trump elnök kitért a The New York Times című napilapra is. Meglátása szerint a lapnak „ördögi szándékai” vannak és hazugságokat jelentet meg. Ezzel összefüggésben utalt a The New York Times egyik tavaly tavasszal megjelentetett hosszas – a címlapon induló – riportjára, amely arról szólt, hogy az akkor még az elnökjelöltségért versenyben lévő Donald Trump évekkel korábban több nőt is zaklatott volna. A riport megjelenése után az egyik megszólaltatott nő azonban cáfolta a lapban megjelenteket, mondván, olyat adtak a szájába, amit nem is mondott. Donald Trump a hétfőn megjelent interjúban nehezményezte, hogy a lap azóta sem kért tőle bocsánatot.

Az elnök hangsúlyozta, hogy korábbi megjegyzései arról, hogy a média „a nép ellensége”, nem a média egészére vonatkoztak, hanem csak a szerinte hazug híreket közlő sajtóorgánumokra. Úgy vélte, hogy a média egy része „összehangolt erőfeszítésekkel mossa össze” azt, hogy ő különbséget tett a hamis híreket közlő média és általában a média között.








EZT OLVASTA MÁR?

X