Lengyelország elutasítja a kétsebességes Európát


-A A+

Lengyelország elutasítja a kétsebességes Európát, valamint az Európai Unió elzárkózását a többi európai államtól - hangsúlyozta Marek Kuchcinski lengyel házelnök kedden azon a varsói egyeztetésen, amelyen a visegrádi országok parlamenti külügyi bizottságainak elnökei vesznek részt.

Lengyelország „elutasít minden, az Európai Unió (EU) különféle sebességek szerinti megosztására irányuló projektet, valamint a közösség elzárkózását a többi európai államtól” - írta Kuchcinski a Twitter-felületére a tárgyalások alatt feltett egyik bejegyzésében. Úgy értékelte: esély nyílik arra, hogy „az európai integrációt olyan elvek alapján építsék újjá, mint a nemzetek szabadsága, az államok egyenlősége, a kontinens egysége, a szubszidiaritás”.

Jelenleg szemtanúi vagyunk annak, hogy az EU "tanácstalan a migrációval szemben, megengedi az alapszerződések előírásainak eltorzítását, a politikai egyenlőtlenséget" - szól az egyik bejegyzés.

A PAP hírügynökség szerint a lengyel házelnök felszólalásában aláhúzta azt is, hogy a visegrádi csoportnak (V4) jelentős szerep jut az EU megújításának folyamatában, valamint a közösségen belüli együttműködés erősítésében.

Lengyelország tölti be jelenleg a V4 soros elnöki tisztét. Az aktuális nemzetközi helyzetnek és a biztonságpolitikának szentelt keddi tanácskozáson Magyarországot Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke képviseli.

Varsóban csütörtökön tárgyalnak a V4 kormányfői is, akik az EU közeledő csúcsértekezletei előtt próbálnak közös álláspontokat kidolgozni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X