Az EP „kivizsgálandónak" ítélte a felvidéki magyarok ügyét
Az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága szerdán úgy döntött befogadja, azaz „kivizsgálandónak" ítéli a Szlovákiában szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarok ügyével foglalkozó beadványt - tudatta közös közleményében Bagó Zoltán fideszes, Mészáros Alajos szlovákiai magyar és Tőkés László romániai magyar néppárti EP-képviselő.
„Mint ismeretes, Szlovákia olyan formában módosította a szlovák állampolgárságra vonatkozó szabályozást, mely alapján az a személy, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot. Ennek nyomán már több olyan felvidéki magyart is megfosztottak a szlovák állampolgárságtól, akik korábban kezdeményezték és meg is kapták a magyar állampolgárságot. Ez tarthatatlan és felháborító diszkrimináció!" - idézi a közlemény Mészáros Alajost, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának politikusát.
A képviselők szerint Szlovákia eljárása súlyosan sérti az állampolgárságuktól megfosztottak jogait és szemben áll az Európai Unió alapértékeivel, ezért európai fórum előtt kell jogorvoslatot keresni az ügyben.
„Annak ellenére, hogy az Európai Unió az állampolgárság kérdését nemzeti hatáskörben tartja, a nevezett jogszabály és jogfosztási eljárás több uniós alapelvet is - úgymint a jogbiztonság elve, a jóhiszeműen szerzett jogok védelme, a méltányosság elve vagy akár az egyenlőség elve - sérthet. A petíció megalapozottságát és tényszerűségét mi sem igazolja jobban, mint hogy a szakbizottság a mai napon azt befogadhatónak nyilvánította és információkérés céljából továbbította az Európai Bizottsághoz. Ez a döntés biztató jel, hogy ebben a kérdésben is sikerül előrelépést elérni és a szlovák kormányt nyomás alá helyezni"- fogalmazott Bagó Zoltán, a Fidesz EP-képviselője.
„A jogfosztott szlovákiai magyarokkal történő szolidaritástól vezérelve mély és őszinte együttérzésünket fejezi ki, hogy felvállaltuk a petíció közvetlen benyújtását a Petíciós Bizottsághoz, és a közös nemzeti siker reményében a továbbiakban is támogatjuk azt" - fogalmazott Tőkés László romániai magyar EP-képviselő.
A képviselők közleménye azt is ismerteti, hogy a szlovák állampolgárságától megfosztott Gubik László és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának jelenlegi és a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke 2012. októberében nyújtotta be petícióját.
- 35418 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35420 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35420 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35422 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35423 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35423 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni