Minden kapcsolatot megszünetnek Ukrajnával a donyecki szakadárok


-A A+

Olekszandr Zaharcsenko, a donyecki oroszbarát szakadárok vezetője pénteken bejelentette, hogy megszakít minden kapcsolatot a felkelők ellenőrzése alatt lévő terület és Ukrajna többi része között, miután a kijevi kormány nem tett eleget a vasúti blokád felszámolását célzó korábbi ultimátumának.

Egy független ukrán képviselőkből és veteránokból álló csoport blokád alá vette a lázadók kezén lévő területekről induló teherszállítmányokat. Az akció mindkét félnek súlyos gazdasági nehézségeket okoz, miután a szén- és acéltermelőket, a kelet-ukrajnai szakadár területek fő munkaadóit is érinti.

"Mostantól minden kapcsolatot megszakítunk Ukrajnával" - jelentette ki Zaharcsenko, az önhatalmúlag kikiáltott "Donyecki Népköztársaság" vezetője a DAN szakadár hírportál szerint. "Nekünk nincs szükségünk Ukrajnára, hogy fennmaradjunk és normális életet éljünk. Nekik van szükségük ránk" - tette hozzá.

A lázadók kezén lévő terület a szénben gazdag Donyec-medencének csak egy kis részét teszi ki, de ott bányásszák az ukrajnai hőerőművek üzemeltetéséhez szükséges antracitot. A legutóbbi fejlemények rávilágítanak a két fél közötti bonyolult gazdasági kapcsolatokra, és új szakaszát jelentik az időről időre erőszakba forduló konfliktusnak, amelyben az elmúlt három évben több mint tízezren haltak meg - mutatott rá a brit hírügynökség.

Az ukrán hatóságok figyelmeztettek, hogy jelentős áramkimaradások várhatók, és a 2 milliárd dollárt is elérheti az export elmaradásából származó veszteség, ha nem indulnak újra a teherszállítmányok a szakadár területről. Tárgyalni akarnak az ukránbarát aktivistákkal, hogy hagyjanak fel a blokáddal, de nem szándékoznak erőszakkal eltávolítani a Donyeck és Luhanszk megyei vasútvonalakon felállított táboraikat.

Az aktivisták azzal érvelnek, hogy a kereskedelem csak az oligarchákat gazdagítja, és tovább szítja a 2014 áprilisában, az oroszbarát Viktor Janukovics elnök megbuktatásával kirobbant konfliktust. Pénteken bejelentették, hogy a blokádot ki akarják terjeszteni egyes, a szakadár területekről és Oroszországból Ukrajnába vezető utak forgalmára is. Az aktivisták Oroszországot tekintik a fő ellenfélnek, amiért szerintük katonákkal és fegyverekkel támogatja a szakadárokat.

"Oroszország megszállta a területünket, és az a célunk, hogy valamennyi határátkelőt lezárjuk" - jelentette ki sajtótájékoztatóján Anatolij Vinohrodszkij, a blokád koordinátora. Arra nem tért ki, mikorra tervezik a blokád kiterjesztését.








EZT OLVASTA MÁR?

X