Felmérés: Emmanuel Macron átvette a vezetést Marine Le Pentől


-A A+

A függetlenként induló Emmanuel Macron volt szocialista gazdasági miniszter egy újabb felmérés szerint is átvette a vezetést Marine le Pentől, a radikális jobboldalinak tartott Nemzeti Front elnökétől a hat hét múlva esedékes francia elnökválasztás első fordulójában - derült ki a Harris Interactive csütörtökön nyilvánosságra hozott felméréséből.

Az Odoxa intézet már a hétvégén azt jelezte, hogy Macron az élre tört.

A Harris Interactive-nál a centrista jelölt az elmúlt két hétben hat százalékpontot javított és jelenleg 26 százalékon áll, míg Marine Le Pen támogatottsága nem változott, és továbbra is 25 százalékos.

A második fordulóban Emmanuel Macron 65 százalékkal biztos győzelmet aratna a 35 százalékot elérő Le Pen felett, ha most tartanák a választást. Macron öt százalékpontot javított, Le Pen pedig ugyanennyit rontott az elmúlt két hétben, ezért ismét kinyílt az olló a két legesélyesebb jelölt között.

Harmadik helyen a családtagjai feltételezett fiktív parlamenti foglalkoztatásával megvádolt Francois Fillon konzervatív jelölt áll 20 százalékkal, ami egy ponttal kevesebb, mint két hete. 

Benoit Hamon szocialista jelölt 13, míg a baloldali radikális Jean-Luc Mélenchon 12 százalékon áll, mindketten egy százalékpontot rontottak az előző felmérés óta.

A megkérdezetteknek a választáskor 63 százalékban a jelölt programja számít, 57 százalék számára fontos, hogy a jelölt képes új elképzeléseket bemutatni, 54 százalék a jelölt becsületességét emelte ki. A franciák 82 százaléka állítja azt, hogy nagyon érdekli az elnökválasztás, míg 18 százalékukat egyáltalán nem.

A reprezentatív felmérés március 6. és 8. között 4533 francia választópolgár megkérdezésével készült.







EZT OLVASTA MÁR?

X