Elmezavaros férfi baltával megsebesített több embert a düsseldorfi főpályaudvarán


-A A+

Egy harminchat éves, a volt Jugoszlávia területéről származó, Németországban élő és mentális zavarokkal küszködő férfi volt az a támadó, aki csütörtök este több embert baltával megsebesített a németországi Düsseldorf főpályaudvarán - jelentette péntekre virradóra a helyi rendőrség.

A jelentés szerint a merénylő a nyugatnémet Wuppertalban lakik, az egykori Jugoszláviából származik, és komoly pszichikai problémái vannak. A támadást a rendőrség egyelőre ámokfutásként tartja számon, terrorista háttérre utaló adatokat nem tártak fel.

Az első hírek szerint a támadásban öten sebesültek meg, köztük egy 13 éves lány. A sérültek állapota súlyos, de nem életveszélyes. Egy későbbi híradás arról számolt be, hogy hét ember sebesült meg, közülük hárman súlyosan.

Megsebesült a feltételezett elkövető is, aki megpróbált elmenekülni a pályaudvarról, és a közelben elfogták. A Rheinische Post című düsseldorfi lap szerint súlyos sérülésekkel kórházba szállították. A lap egy szemtanúra hivatkozva korábban azt írta, hogy egy 30-40 év közötti, németnek tűnő férfi lehetett a támadó.

A rendőrség nagy erőkkel vonult ki az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi főváros központi pályaudvarára. A közlekedést leállították, a pályaudvart kiürítették, a vonatokat átirányították.








EZT OLVASTA MÁR?

X