Azonosították a romániai férfit, aki elindította a kanyarófertőzést Magyarországon


-A A+

Azonosították azt a 39 éves román állampolgárt, akitől feltételezhetően a kanyarófertőzés kiindult a makói kórházban – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvosa pénteken az MTI-vel.

Oroszi Beatrix elmondta, a férfitől utólag vett vérminta igazolta a kanyarót, a romániai beteg nem volt oltva a betegség ellen. A főigazgató megerősítette, hogy a makói kórházban a betegség jelentkezésétől kezdve azonnal intézkedési tervet vezettek be, és megkezdődött az ott dolgozók és ápoltak (és családtagjaik) járványügyi megfigyelése, valamint március 6-án az oltások beadása.

Február 27-e óta a makói kórházban új megbetegedést nem tapasztaltak. Magyarországon harmincegy kanyarógyanús eset van országszerte, közülük 13 embernél a laboratóriumi vizsgálat igazolta is a betegséget.

Oroszi Beatrix elmondta, az ország tizenegy megyéjéből jelentettek kanyarógyanús eseteket, minden megyében egy, maximum két betegséggyanút, tehát ezek szórványos esetek. A lakosság egészét közvetlenül érintő járványveszély nincs, behurcolt esetek azonban előfordulnak - hangsúlyozta.

Országosan megerősítették a kanyarófigyelő szolgálatot, és az országos tisztifőorvos körlevélben tájékoztatta az egészségügyi intézményeket az ilyenkor szükséges intézkedések megtételére.








EZT OLVASTA MÁR?

X