Meglőttek egy egykori vezető koszovói albán politikust Pristinában
Meglőtték Azem Vllasi koszovói ügyvédet és elemzőt, a volt Jugoszlávia egyik albán nemzetiségű vezető politikusát hétfőn pristinai otthona előtt - írta a helyi sajtó.
A lövés a vállán érte a 68 éves volt politikust, akit azonnal kórházba szállítottak, orvosai szerint nincs veszélyben az élete.
Felesége, Nadira Avdic Vllasia a sajtónak elmondta: reggel egy férfi jelent meg náluk, aki jogi képviseletet kért az ügyvédtől, ám ő elutasította, mondván, nem foglalkozik az adott területtel. Ezt követően a támadó lökdösni kezdte, majd elővette pisztolyát, és rálőtt Azem Vllasira.
A rendőrség időközben azonosította a támadót, részleteket azonban nem közölt.
Azem Vllasi 1974-től a Jugoszláv Kommunista Ifjúsági Szövetség (SKOJ) vezetője volt, és elnyerte Josip Broz Tito elnök bizalmát is, aminek köszönhetően ő lett az első ifjúsági vezető, akit újraválasztottak. Később a Jugoszláv Kommunista Párt magas rangú tisztségviselője volt. Az 1980-as évek második felétől hevesen szembeszállt Slobodan Milosevic politikájával, és azokkal a törekvésekkel, amelyekkel a szerb elnök megszüntette volna Koszovó autonómiáját. Lépéseivel nagy népszerűségre tett szert a többségében albánok lakta Koszovóban, ám Milosevic rezsimje 1989-ben bebörtönözte. Szabadulását követően még aktívabban lépett fel a szerb elnyomás ellen az akkor még Jugoszláviához, majd Szerbiához tartozó tartományban.
Koszovó függetlenségének 2008-as kikiáltását követően Azem Vllasi politikai elemzőként, elnöki tanácsadóként és a kormány külpolitikai tanácsadójaként is tevékenykedett.
- 35794 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35796 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35797 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35798 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35799 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35799 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni