The Wall Street Journal: Csád azzal vádolja Romániát, hogy ellopta a zászlaját


-A A+

A közép-afrikai Csád Köztársaság 27 éve sérelmezi, hogy Románia „ellopta” a nemzeti zászlójukat, de ez a bukaresti döntéshozókat nem zavarja különösebben – írta szerdán elektronikus kiadásában a The Wall Street Journal.

A tekintélyes lap cikkének szerzője, az Afrika-szakértő Drew Hinshaw szerint a két állam hivatalos zászlója 1990 óta azonos, akkor fogadta el ugyanis a bukaresti parlament a jelenlegi román nemzeti lobogót. Ugyanakkor emlékeztet arra, hogy Csád panaszai süket fülekre találnak, mert egyetlen nemzetközi intézménynek vagy világszervezetnek sem tartozik a hatáskörébe az ilyen jellegű államközi konfliktusok elsimítása.

A szerző felidézi, hogy a jelenlegi román zászló címeres változatát a Moldova és Havasalföld egyesülésével létrejött Románia 1866-os alkotmánya szentesítette. A kommunista hatalom 1948-ban szintén címert helyeztetett a nemzeti lobogóra. Az 1989 decemberi forradalomnak a lyukas zászló lett a jelképe, s bár volt olyan javaslat a rendszerváltáskor, hogy ez hivatalos szimbólum maradjon, ezt elvetették. Az 1990-ben elfogadott, címer nélküli lobogót az 1991-es alkotmány szentesítette.

Csád Köztársaság azonban már függetlenné válásától, 1960-tól a piros-sárga-kék zászló címer nélküli változatát használja. Az afrikai állam 1990 után többször panaszkodott az ENSZ-nél Romániára. „Senki nem hallgatott meg minket, és ezt az ENSZ kudarcának tekintem. Két államnak nem lehet ugyanaz a zászlaja” – nyilatkozta a The Wall Street Journalnek Ngarlejy Yorongar, a csádi nemzetgyűlés tagja. Drew Hinshaw megszólaltatta az ENSZ főtitkárának egyik szóvivőjét is, aki szerint az államok szabadon dönthetnek a nemzeti lobogójukról.

A cikk szerint 1990-ben Francois Mitterand francia államfő elnöke is felhívta a bukaresti döntéshozók figyelmét a két állam zászlajának hasonlóságára. Ezt megerősítette a lapnak Románia akkori elnöke, Ion Iliescu is, aki azt nyilatkozta: „ennél sokkal fontosabb problémák megoldásával voltunk elfoglalva abban az időszakban”.








EZT OLVASTA MÁR?

X