Martin Schulzot 100 százalékos támogatással választották meg


-A A+

Rekordszintű eredménnyel, a küldöttek 100 százalékos támogatásával választották meg Martin Schulzot a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökének vasárnap Berlinben a párt rendkívüli kongresszusán.

A titkos szavazáson érvényesen voksoló 605 küldött mindegyike az egyedüli jelöltként induló politikusra adta le szavazatát. Martin Schulz ezzel új elnökválasztási rekordot állított be a több mint 150 éve működő párt történetében; az eddigi csúcstartó Kurt Schumacher volt, akit 99,7 százalékkal választottak meg elnöknek 1948-ban a párt düsseldorfi kongresszusán.

Martin Schulzot az elnökválasztás után – nyílt szavazáson – ugyancsak egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül hivatalosan megtették a párt kancellárjelöltjének.

Az Európai Parlament volt elnöke köszönettel elfogadta a választási eredményt, és azt mondta: az egyöntetű és elsöprő erejű támogatás az első lépés a kancellári hivatal "meghódítása" felé vezető úton.








EZT OLVASTA MÁR?

X