A francia belügyminiszter is munkatársként alkalmazta lányait


-A A+

Két lányát is alkalmazta gimnazista majd hallgató korukban Bernard le Roux jelenlegi francia belügyminiszter amikor nemzetgyűlési képviselő volt - jelentette hétfőn a TMC francia tévécsatorna napi hírműsora.

A Quotidien című műsor információi szerint Le Roux két lánya 15-16 évesen kezdett munkatársként dolgozni apjuk mellett, és 2009 és 2016 között összesen 24 határozott idejű munkaszerződést kötöttek velük. A két lány körülbelül 55 ezer eurót keresett az évek folyamán. Le Roux meg is szólalt a műsorban, és azt mondta, hogy nyaranta, illetve más iskolai szünetekben alkalmazta lányait, soha nem volt állandó megbízásuk.

A családtagok foglalkoztatása azért került a figyelem középpontjába Franciaországban, mert Francois Fillon konzervatív elnökjelölt ellen vizsgálat folyik: a gyanú szerint képviselőként papíron asszisztensként alkalmazta feleségét, s így a Fillon család több százezer eurót vett fel, de a feleség ténylegesen nem végzett érdemi munkát.

„Ezt nem lehet összekötni” a Fillon-üggyel – érvelt a csatornának Le Roux. „Nyári munkáról volt szó” – tette hozzá a politikus. A Quotidien szerint viszont a határozott idejű megbízások mindkét lány esetében átfedést mutatnak olyan időszakokkal, amikor az egyikük Belgiumban volt szakmai gyakorlaton, másikuk pedig egyetemre járt. A miniszter kabinetje szerint a lányok teljesítették a szerződésben foglaltakat, távmunkában vagy túlórában teljesítették feladataikat. Le Roux 1997-től és 2016 decemberéig volt nemzetgyűlési képviselő, mielőtt belügyminiszterré nevezték ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X