Elhunyt Martin McGuinness volt észak-írországi miniszterelnök-helyettes


-A A+

Elhunyt Martin McGuinness volt észak-írországi miniszterelnök-helyettes, az ulsteri katolikus republikánus mozgalom radikális irányzatának egyik vezetője.

McGuinnesst 66 esztendős korában érte a halál. Halálhírét kedd reggel jelentették be Belfastban.

McGuinness 2007-től néhány héttel ezelőtti lemondásáig töltötte be a felekezetközi hatalommegosztásra alapuló észak-írországi kormányzati rendszerben a miniszterelnök-helyettesi tisztséget.

A veterán republikánus politikus az észak-írországi köztársasági mozgalom radikális politikai erejének, a Sinn Féinnek az alelnöke is volt. Köztudott róla - ezt maga is elismerte -, hogy legalábbis az 1970-es évek közepéig a legnagyobb észak-írországi britellenes fegyveres szervezet, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) katonai tanácsának egyik parancsnoka volt, éppen Derryben, az ulsteri katolikus radikalizmus talán legforróbb gócpontjában.

Saját állítása szerint 1974-ben otthagyta az IRA-t, de a brit elhárítás annak idején meg volt győződve arról, hogy McGuinness még az 1980-as években is kulcsszerepet játszott a fegyveres katolikus szervezet akkori újjászervezésében és fegyverzetének fejlesztésében. Az IRA terrorhadjáratának egyik csúcspontját jelentette az 1984-ben Brightonban elkövetett merénylet, amelynek célpontja Margaret Thatcher akkori konzervatív párti brit miniszterelnök volt. Thatcher a párt éves kongresszusán vett részt a dél-angliai üdülővárosban, és csodával határos módon sértetlenül vészelte át a szállodai szobájának közelében elhelyezett hatalmas erejű pokolgép robbanását.

Öt évvel korábban, 1979-ben ugyancsak egy pokolgépes IRA-merénylet áldozatául esett Lord Mountbatten, India utolsó brit alkirálya, aki II. Erzsébet királynő néhai édesapjának, VI. György királynak távoli, a brit uralkodó férjének, Fülöp edinburghi hercegnek viszont közeli rokona volt, és ő ismertette össze a későbbi királyi házaspárt még 1939-ben. Ő a brit királyi család egyetlen tagja, aki IRA-merényletben halt meg.

Az IRA három évtizedes britellenes terrorhadjáratában becslések szerint háromezren vesztették életüket vagy sebesültek meg, köztük hétszáz brit katona. A brit elhárító szolgálatok szerint Martin McGuinnessnek az 1969-ben kezdődött merényletsorozat jelentős részében, ha nem is végig IRA-parancsnokként, de a radikális köztársasági mozgalom egyik legbefolyásosabb irányítójaként mindenképpen kulcsfontosságú szerepe volt. Mégis ő vált később a megbékélési folyamat egyik vezető szószólójává és jelképévé. 

Az IRA terrorhadjáratát hivatalosan az 1998-as nagypénteki rendezési megállapodás zárta le, a tényleges áttörés azonban 2007-ben történt, amikor a katolikus milícia leszerelte fegyverzetét. A megbékélési folyamat sikerét jelezte, hogy egészen a legutóbbi hetekig a protestáns britpárti, illetve az ír egyesítésért küzdő katolikus oldal két legradikálisabb politikai ereje, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) és a Sinn Féin együtt kormányozta Észak-Írországot, korábban teljesen elképzelhetetlen koalíciót alkotva. Ebben a kormányban töltött be miniszterelnök-helyettesi tisztséget tíz évig Martin McGuinness.

A megbékélés rendkívüli horderejű mozzanata volt az is, amikor II. Erzsébet királynő gyémántjubileuma, vagyis trónra lépésének 60. évfordulója alkalmából 2012-ben körutat tett az Egyesült Királyságot alkotó tartományokban, és Belfastban, Észak-Írország fővárosában találkozott és kezet fogott Martin McGuinness-szel. A DUP és a Sinn Féin azonban az idei év elején összeveszett, és McGuinness lemondásával a kormánykoalíció megszűnt. A nem sokkal később megtartott tartományi parlamenti választásokon a Sinn Féin jelentősen megerősödött, de új kormány kialakításáról egyelőre nem sikerült megállapodni.








EZT OLVASTA MÁR?

X