Járókelők közé hajtott egy autós Belgiumban is


-A A+

Járókelők közé hajtott egy autós az észak-belgiumi Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában, de sikeresen megállították, senki sem sérült meg - közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.

Serge Muyters, az antwerpeni rendőrség vezetőjének tájékoztatása szerint a flamand város legkedveltebb - az autóforgalom elől elzárt - sétálóutcájában minden járókelő el tudott menekülni a nagy sebességgel közlekedő francia rendszámú autó elől. Az autót járőröző katonák megpróbálták feltartóztatni, de az gyorsítva továbbhajtott a kikötők irányába, ahol rövid üldözés után sikerült megállítani.

A rendőrkapitány elmondta, a terepszínű ruhát viselő észak-afrikai származású férfit előállították. Az 1977-ben született, francia állampolgárságú, Mohamed R.-ként azonosított férfi autójában a hadsereg helyszínre kiérkező aknamentesítő szolgálata számos lőfegyvert és egy egyelőre ismeretlen folyadékkal teli kannát talált.

 Hozzátette, a tartományban hármas, azaz "súlyos" fokozaton marad a terrorkészültségi szint, ami azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, "lehetséges és valószínű" terrortámadás.








EZT OLVASTA MÁR?

X