Az olasz rendőrök réme volt egy 30 éves román nő


-A A+

Letartóztattak Ausztriában egy szökésben lévő, 30 éves román nőt, akit távollétében öt és fél év börtönre ítéltek Olaszországban. Az olasz sajtóban „Calamity Jane”-nek nevezett Elena Alina Stoica 14 fegyveres rablást követett el egy bűnbanda élén 2010 és 2014 között.

A román nő által vezetett bűnszervezet elsősorban dohányboltokra és kisebb üzletekre csapott le Észak-Olaszországban tartományban. 2010-ben letartóztatták, egy filmbe illő autós üldözés után. Az akkor 24 éves nő azonban terhes volt, ezért házi őrizetbe helyezték, ahonnan 3 nap elteltével megszökött.

Két év múlva Milánóban tartóztatták le újból, egy négycsillagos szállodában. Időközben elkezdődött a büntetőpere, és másfél év elteltével sikerült elérnie, hogy a fogda helyett ismét házi őrizetbe helyezzék. Elena Alina Stoica mindössze három hónap, 2014 januárjában elteltével újra megszökött, európai elfogatóparancsot adtak ki ellene.

„Calamity Jane”-t az osztrák és az olasz rendőrség együttműködésével fogták el újból a Steyregg nevű városkában. A nőnek hamis személyi igazolványa volt, egy luxus BMW-vel közlekedett, amelyet egy fizetett sofőr vezetett.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X