Orbán elítélte az antiszemitizmus minden formáját


-A A+

Magyarországon soha többé nem fordulhat elő, hogy embereket származásuk, vallásuk miatt hátrány, megaláztatás érjen, a kormány az ország minden polgárát megvédi, és az antiszemitizmus minden formáját elítéli - írta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából kiadott nyilatkozatában.

Az emléknapon a magyar kormány fejet hajt az áldozatok előtt, a fájdalmas évforduló pedig minden jóérzésű magyar embert megemlékezésre késztet - hangsúlyozta Orbán Viktor az MTI-nek megküldött dokumentumban.orban zsido

A kormányfő emlékeztetett: Magyarországon él Közép-Európa legnagyobb létszámú zsidó közössége, amelynek virágzó kultúrája mindig is a magyar kultúra szerves része volt, és az napjainkban is. A zsidóság 1944-45-ös tragédiája így az egész magyar nemzet tragédiája - tette hozzá.

A magyar kabinet erkölcsi és politikai kötelességének érzi - folytatta a miniszterelnök -, hogy következetesen nézzen szembe a 20. századi diktatúrákkal és az akkor elkövetett rémtettekkel. "Bevezettük a holokauszt-emléknapot minden magyar iskolában, megalapítottuk a Terror Háza Múzeumot, valamint most már lassan egy évtizede működik a Holokauszt Emlékközpont Budapesten" - sorolta, jelezve egyúttal, hogy 2014-ben lesz a magyar zsidóság megsemmisítésének 70. évfordulója, ezért a kormány létrehozta a Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottságot.

"Meggyőződésem, hogy Magyarország egy olyan ország, ahol soha többé nem fordulhat elő, hogy embereket származásuk, vallásuk miatt hátrány, megaláztatás érjen. Megvédjük az ország minden polgárát, és ebben nem ismerünk kompromisszumot. Nem tűrjük és elítéljük bármely kisebbség megbélyegzését, az antiszemitizmus minden megnyilvánulási formáját" - zárta nyilatkozatát Orbán Viktor.

Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává az ENSZ-közgyűlés. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

Budapesten 2004 óta működik a Holokauszt Emlékközpont, amelynek állandó kiállítása a magyar zsidók és a romák szenvedéseit, üldöztetését és elpusztítását idézi fel. Az első nemzetközi holokauszt-emléknapi rendezvényt 2006-ban az Országház előtt tartották az Élet Menete Alapítvány szervezésében. A magyarországi holokauszt emléknap április 16-ra esik, miután 1944-ben ezen a napon kezdődött el az itthoni zsidók gettókba zsúfolása.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X