Sikertelen rakétatesztet hajtott végre Észak-Korea
A dél-koreai védelmi minisztérium közlése szerint a tesztre vasárnap reggel került sor az ország keleti részén lévő Szinpho város közelében - tájékoztat az EuroNews.
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen típusú rakétát próbáltak ki, és azt sem, hogy a hatodik észak-koreai nukleáris teszt miért fulladt kudarcba.
A kísérletre egy nappal az észak-koreai államalapító, Kim Ir Szen születésének 105. évfordulója után került sor. Phenjanban katonai parádéval emlékeztek a jelenlegi vezető, Kim Dzsong Un nagyapjára. Az ünnepségen bemutatták azokat az interkontinentális ballisztikus rakétákat, melyeket hónapok óta tesztelnek.
Az észak-koreai nukleáris fegyverkezés miatt az Egyesült Államok a térségbe vezényelt egy repülőgép-hordozó anyahajót és több kísérőhajót. Phenjan közölte, ha megsértik szuverenitását, válaszcsapást indít.
A rakétakísérlet után sem csökkent a fenyegetés
Észak-Korea többféle támadó rakétát vonultatott fel a minapi katonai parádén, és vakmerő ballisztikus rakéta kilövései az egész világot fenyegető erőfitogtatás – mondta a dél-koreai külügyi szóvivő, Cho Jun-Hyuk.
Kínában aggodalommal figyelik a phenjani eseményeket. Elítélték a kísérleteket, támogatták az ENSZ határozatait, párbeszédre szólítottak fel, és Oroszország közreműködésére is számítanak.
- 34930 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34932 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34935 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34935 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni