Sikertelen rakétatesztet hajtott végre Észak-Korea


-A A+

A dél-koreai védelmi minisztérium közlése szerint a tesztre vasárnap reggel került sor az ország keleti részén lévő Szinpho város közelében - tájékoztat az EuroNews

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen típusú rakétát próbáltak ki, és azt sem, hogy a hatodik észak-koreai nukleáris teszt miért fulladt kudarcba.

A kísérletre egy nappal az észak-koreai államalapító, Kim Ir Szen születésének 105. évfordulója után került sor. Phenjanban katonai parádéval emlékeztek a jelenlegi vezető, Kim Dzsong Un nagyapjára. Az ünnepségen bemutatták azokat az interkontinentális ballisztikus rakétákat, melyeket hónapok óta tesztelnek.

Az észak-koreai nukleáris fegyverkezés miatt az Egyesült Államok a térségbe vezényelt egy repülőgép-hordozó anyahajót és több kísérőhajót. Phenjan közölte, ha megsértik szuverenitását, válaszcsapást indít.

A rakétakísérlet után sem csökkent a fenyegetés

Észak-Korea többféle támadó rakétát vonultatott fel a minapi katonai parádén, és vakmerő ballisztikus rakéta kilövései az egész világot fenyegető erőfitogtatás – mondta a dél-koreai külügyi szóvivő, Cho Jun-Hyuk.

Kínában aggodalommal figyelik a phenjani eseményeket. Elítélték a kísérleteket, támogatták az ENSZ határozatait, párbeszédre szólítottak fel, és Oroszország közreműködésére is számítanak. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X