„Futószalagon történő kivégzések” kezdődtek Arkansasban


-A A+

Tizenkét év óta az első kivégzést hajtották végre helyi idő szerint csütörtökön az egyesült államokbeli Arkansas államban.

A most kivégzett 51 éves Ledell Leet azért ítélték halálra, mert 1993-ban egy kerékkulccsal agyonverte szomszédját, Debra Reeset, és ellopott tőle 300 dollárt. Lee-t a rendőrség röviddel a gyilkosság után már őrizetbe vette, és több mint húsz évet töltött a halálsoron. Számos beadvánnyal fordult a bíróságokhoz, ami késleltette kivégzését. Arkansasban ez volt az első kivégzés 2005 óta.

A szövetségi államban eredetileg 11 nap leforgása alatt, április 17. és 27. között nyolc halálra ítéltet akartak kivégezni kettesével, és Ladell Lee volt az első közülük, akin végrehajtották a halálos ítéletet. (A tervezett következő három kivégzést nem tudták végrehajtani különböző, az utolsó percben hozott bírósági döntések miatt.) Negyvenegy éve – 1976 óta, amikor is a legfelsőbb bíróság visszaállította a halálbüntetést – nem fordult elő az Egyesült Államokban, hogy ilyen rövid idő alatt végeztek volna ki ennyi embert.

Azért sietnek, mert lejár a méreg

A sietségnek állítólag az az oka, hogy április végen lejár a méreginjekciókban használt egyik szer, a midazolam szavatossága, és addig akarták végrehajtani a halálos ítéleteket. A tervezett kivégzések élénk visszhangot váltottak ki külföldön. Az Európai Unió felszólította az állam kormányzóját, hogy enyhítsen az ítéleteken.

Az Amnesty International az arkansas-i „futószalagon történő kivégzések” leállítását követelte, egy másik nemzetközi emberi jogi szervezet, a Human Rights Watch pedig elítélte a „modern amerikai történelemben példátlan halálözönt”.








EZT OLVASTA MÁR?

X