Éles tüzérségi hadgyakorlatot tartott Észak-Korea


-A A+

Nagyszabású éles tüzérségi hadgyakorlatot hajtottak végre kedden Észak-Koreában a hadsereg megalapításának 85-ik évfordulója alkalmából - értesült a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli kormányforrásokból.

A hadgyakorlatot a keleti partvidéken fekvő Vonszan város közelében tartották meg nagy hatótávolságú tüzérségi ütegekkel, feltehetően Kim Dzsong Un észak-koreai vezető jelenlétében. Más részletek nem ismertek, és egyelőre a dél-koreai védelmi minisztérium sem erősítette meg a Yonhap hírét.

Két nappal korábban, vasárnap kezdett közös hadgyakorlatot két japán rombló az észak-koreai partok felé tartó Carl Vinson amerikai repülőgép-hordozó vezette hadihajórajjal. Phenjan azt üzente a Rodong Szinmun pártlap hasábjain: készen áll, hogy “egyetlen csapással” elsüllyessze az amerikai repülőgép-hordozót.

Eközben feltételezések szerint Észak-Korea hatodik nukleáris kísérleti robbantásra és újabb rakétakísérletekre készül.

Észak-Korea április 16-án, az országot alapító néhai Kim Ir Szen születésnapja után egy nappal sikertelen ballisztikusrakéta-kísérletet hajtott végre. A nemzetközi bírálatok és szankciók ellenére rohamléptekkel fejleszti nukleáris és rakétaprogramját, csak tavaly két kísérleti atomrobbantást hajtott végre és mintegy húsz ballisztikus rakétát lőtt ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X