Izrael légicsapást mért a Hezbollah damaszkuszi fegyverraktárára


-A A+

Izrael feltehetően légicsapást mért csütörtök reggel a Hezbollah libanoni síita radikális szervezet fegyverraktárára a damaszkuszi nemzetközi repülőtér közelében, a támadás nagy erejű robbanással járt, amelyet hallani lehetett szerte a szíriai fővárosban.

Elsőként a szíriai konfliktus fejleményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) számolt be a nagy erejű detonációról, majd damaszkuszi tévéállomások és hírportálok is hírt adtak róla, illetve a Hezbollahhoz közeli al-Manar televízió is jelentette.

A Reuters hírügynökség névtelenül nyilatkozó hírszerzési forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a légicsapás a Hezbollah egyik nagy fegyverraktárát vette célba, ahol az Iránból rendszeresen, légi úton érkező fegyvereket tárolják. A detonáció után tűz ütött ki.

A szíriai hadsereg egyelőre nem tájékoztatott a történtekről. Úgy tudni, csak anyagi károk keletkeztek, áldozatok nincsenek.

Az izraeli hadsereg számos alkalommal hajtott végre légicsapást Szíriában a Hezbollahnak szánt iráni fegyverszállítmányokra. Az izraeli hadsereg ezt sosem erősítette meg, de nem is cáfolta.

Legutóbb február 22-én adott hírt az izraeli média arab forrásokra hivatkozva arról, hogy az izraeli légierő légicsapást mért Damaszkusz határánál a Hezbollah katonai konvojára. Három héttel korábban, január 13-án Izrael rakétákkal lőtte a Damaszkusztól nyugatra lévő Mazzeh légitámaszpontot.

A csütörtök hajnali szíriai légicsapás teljes mértékben megfelel Izrael politikájának, amellyel akadályozza a fegyverek eljutását a Hezbollahhoz, a libanoni radikális síita szervezethez - nyilatkozott Jiszráel Kac izraeli hírszerzési miniszter. Nem kívánta megerősíteni, hogy Izrael hajtotta végre a légicsapást a Hezbollah fegyverraktára ellen, de többször is hangsúlyozta, hogy a damaszkuszi nemzetközi repülőtér közelében történt incidens megfelel az izraeli politikának. Kac közölte, hogy Jeruzsálem rendszerint lépéseket tesz, amikor hírszerzési információkat kap a Hezbollahnak szánt újabb iráni fegyverek érkezéséről. A rádió értesülései szerint a csütörtöki légicsapás előtt három iráni repülőgép ért földet a damaszkuszi repülőtéren. A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint Irán az utóbbi napokban két Boeing 747-es óriásgéppel - amelyek egyike az iráni légierő tulajdonában áll - szállításokat végzett Damaszkuszba. A lap megemlítette, hogy Irán szerdán Dzsavád Turk Abádi személyében új nagykövetet küldött Damaszkuszba, akit a damaszkuszi repülőtéren fogadott számos szíriai vezető, és később találkozott Valíd Moallem szíriai külügyminiszterrel. A ynet emlékeztetett rá, hogy Abádi korábban, 2011-től 2015-ig, Szudánban volt nagykövet, de akkor távozni kényszerült, mert azzal vádolták, hogy az iráni befolyást próbálja növelni. Nagykövetségének idején főként Szudánból igyekeztek a Gázai övezetbe, Libanonba és Szíriába csempészni az iráni fegyvereket - tette hozzá az izraeli forrás. Az izraeli hadsereg számos alkalommal hajtott végre légicsapást Szíriában a Hezbollahnak szánt iráni fegyverszállítmányokra, de hivatalosan ezt sosem erősítette meg, bár nem is cáfolta.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X