Brüsszel: tenni kell a román jogállamiság megszilárdításáért


-A A+

Romániának még sokat kell tennie a jogállamiság megszilárdításáért – fogalmaz a román igazságszolgáltatás helyzetéről szóló jelentésében az Európai Bizottság. A szerdán elfogadott dokumentum tartalmát Mark Grey szóvivő ismertette Brüsszelben.

A jelentés következtetései szerint a romániai igazságszolgáltatás függetlenségének veszélyeztetése továbbra is aggodalommal tölti el az Európai Bizottságot. Brüsszel aggasztónak tartja az egyes bírák és ügyészek, illetve intézmények elleni sajtótámadásokat is, ezért olyan szabályozás bevezetését javasolja Bukarestnek, amely – a sajtószabadság tiszteletben tartásával – szavatolná a média kereszttüzébe kerülő  személyek emberi jogainak tiszteletben tartását is. mark-gray-300x199

A jelentés elmarasztalja Bukarestet amiatt, hogy még mindig nem történtek meg a kinevezések a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a legfőbb ügyészség élére; Brüsszel elvárása az, hogy a kinevezések átlátható módon történjenek, a Legfelső Bírói Tanács (CSM) véleményezésének figyelembevételével.

A dokumentum szerint az Ország Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) hatékonysága növekedett, ám aggasztóan növekedett az intézmény döntéseit megfellebbező bírósági keresetek száma. Brüsszel elismerően szól a korrupcióellenes ügyészség munkájáról is, kiemelve, hogy a vizsgált időszakban megkétszereződött a DNA eljárásai nyomán született jogerős bírósági ítéletek száma.

A dokumentum szerint az is "a jogállamiság tiszteletének hiányára utal", ha közhivatalt betöltő személyek nem mondanak le, ha feddhetetlenségükkel kapcsolatban aggályok merülnek fel. A bizottság rámutat például arra, hogy novemberben az (ANI) több magas rangú tisztségviselő és miniszter feddhetetlenségét kétségbe vonta, azok mégsem mondtak le hivatalukról. A dokumentum egyértelműen kijelenti: "a kormány megerősítette, hogy fellép a korrupció ellen, ennek dacára az új miniszterek közül három ellen folyik jelenleg is büntetőeljárás korrupciós ügyben".

Mark Grey újságírói kérdésre egyértelmúen megfogalmazta: a Victor Ponta vezette kormány nem teljesítette azokat a kötelezettségeit, amelyeket tavaly -- az államfő eltávolítási kísérletekor -- vállalt az Európai Bizottsággal szemben. "Vannak még hátralékok" – jelentette ki.

Szintén újságírói kérdésre hangsúlyozta: több olyan konkrét esetről tudnak, amelyben törvényszéki bírákat hurcolt meg igazságtalanul a poltiikai érdekek szolgálatában álló sajtó. Határozottan elutasította azt a felvetést, hogy az Erurópai Bizottság Monica Macovei demokrata-liberális európai parlamenti képviselőtől szerezné az információit. Emlékeztetett arra, hogy egyes sajtótrösztök magatartásával kapcsolatos aggályait tavaly José Manuel Barroso bizottsági elnök, illetve a Velencei Bizottság is megfogalmazta.

Mark Gray újságírói kérdésre arra is kitért, hogy az Európai Bizottság számára az országjelentések nem állnak összefüggésben Románia csatlakozásával a schengeni övezethez. A kérdésről döntő miniszterek tanácsában viszont Hollandia korábban világossá tette, csak akkor járul hozzá Románia schengeni csatlakozásához, ha két egymást követő országjelentés mérlege pozitív lesz. Gray szerint ezek a jelentések mindössze azt foglalják össze a bizottság szempontjából, hogy Románia hogyan tesz eleget a csatlakozáskor vállalt kötelezettségeinek.

 

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X