Újvidéken vádat emeltek a verekedő magyar fiatalok ellen


-A A+

Az újvidéki felső ügyészség nemzeti, faji és vallási gyűlölet szítása címén vádat emelt hét magyar nemzetiségű fiatal ellen egy tavalyi októberi temerini verekedéssel összefüggésben - írta szerdán az újvidéki Magyar Szó című napilap.1351095042 varmegy mti

Azt róják a terhükre, hogy tavaly október 21-én egy temerini vendéglátó-ipari egységben inzultálták és veszélyeztették az ottlévők biztonságát. A nácik köszöntésével, "Sieg Heil"-lel üdvözölték egymást, lökdösték a vendégeket, majd rátámadtak két sérültre.

A felfordulás során egyikük a gyanú szerint egy fiatalembert üveggel vágott fejbe, ezt követően tört ki verekedés a szórakozóhely előtt - idézte az újság a Dnevnik című újvidéki lapot.

A gyanúsítottak ellen az a vád, hogy rátámadtak két sértettre, akiket kézzel ütlegelték és lábbal rugdostak. Ezt követően a kávézóban lévők rátámadtak a fiatalokra.

Vádat emeltek - a nevek alapján - a hét magyar nemzetiségűn kívül egy szerb férfi ellen is, erőszakos viselkedése miatt. Az illető a verekedés után az utcán üldözte és bántalmazta az egyik támadót, és könnyebb sérüléseket okozott neki.

canakA tavalyi októberi incidens kapcsán a Nenad Canak vezette Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) nevű vajdasági párt követelte a Hatvannégy Vármegye Ifjúság Mozgalom (HVIM) betiltását. Akkoriban az újvidéki és a belgrádi sajtó arról írt, hogy a gyanúsítottak a ruhájukon a HVIM jelvényét viselték, és egyikük lakásán fegyverek mellett a szervezet propagandaanyagait is megtalálták. Toroczkai László, a szervezet elnöke közölte, hogy a HVIM évek óta nincs jelen Szerbiában, és a szervezetnek semmi köze a temerini incidenshez.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X