A Pentagon vizsgálja Trump volt nemzetbiztonsági főtanácsadója ügyét


-A A+

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma csütörtökön bejelentette, hogy vizsgálatot folytat Michael Flynn, Trump elnök volt nemzetbiztonsági főtanácsadója ügyében.

Flynn altábornagyról korábban olyan információk jelentek meg a sajtóban, melyek szerint az orosz kormányhoz köthető cégektől fogadott el pénzt, valamint tavaly nyáron a török kormány lobbistájaként tevékenykedett. A Pentagon ezt követően indított vizsgálatot, kiderítendő, hogy Michael Flynn valóban elfogadott-e pénzt külföldi kormányzatoktól, anélkül hogy ehhez megszerezte volna az előzetesen szükséges engedélyeket a minisztériumtól.

A képviselőház ellenőrzéssel foglalkozó bizottsága csütörtökön nyilvánosságra hozta a katonai hírszerzés (DIA) egyik levelét is, amelyben a hírszerzés vezetői arra figyelmeztetik a 2014-ben visszavonult Flynnt, hogy visszavonulása után is engedélyeztetnie kell, ha tiszteletbeli konzuli megbízatást, ajándékokat vagy egy külföldi kormányzat által fizetett utazást fogad el.

Michael Flynn 2012 és 2014 között a katonai hírszerzés vezetője volt. Donald Trump tavaly novemberben - választási győzelme után - őt jelölte nemzetbiztonsági főtanácsadójának, ám február 13-án lemondásra kényszerítette, mert kiderült, hogy többször is találkozott a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel, és erről nem tájékoztatta Trump elnököt, Mike Pence alelnököt pedig félrevezette e találkozók tartalmáról.

A Pentagon vizsgálata, amely már április elején megkezdődött, arra a több mint 33 ezer dollárra összpontosít, amelyet Flynn a Russia Today (RT) orosz állami tévécsatornától kapott azért, hogy részt vegyen a tévé gálaestjén. A rendezvényen egyébként Flynn az orosz elnök, Vlagyimir Putyin asztalánál foglalt helyet.

Flynn ügyvédje azzal érvel, hogy ügyfele annak idején tájékoztatta erről a katonai hírszerzés illetékeseit, a képviselőház ellenőrzési bizottságának alelnöke, a demokrata párti Elijah Cummings azonban sajtóértekezleten jelentette be, hogy ennek semmi nyoma.

Donald Trump eddig még nem szólalt meg az ügyben, illetve, amikor újságírók a Fehér Ház Ovális Irodájában rákérdeztek, csak annyit mondott: „köszönöm szépen”. A Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer viszont csütörtöki sajtóértekezletén leszögezte: a volt nemzetbiztonsági főtanácsadó elleni vizsgálat „helyénvaló”. A szóvivő hozzátette: Trump elnök „a megfelelő időben a megfelelő döntést hozta”, amikor lemondatta Flynnt.








EZT OLVASTA MÁR?

X