Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki: veszélyben Szöul és Tokió


-A A+

Míg az ENSZ BT arról kezdett tárgyalni, hogyan vehetné rá Észak-Koreát nukleáris és rakétaprogramjának feladására, az újabb rakétát lőtt ki, igaz, az 77 km-es magasságban szétesett. Az amerikai külügyminiszter szerint Szöult és Tokiót rövidesen atombombával támadhatja a kommunista rezsim, és a mai események fényében úgy tűnik, tényleg megtenné.

Pénteken megkezdődött az ENSZ Biztonsági Tanácsában az észak-koreai kérdés tárgyalása. Az amerikai külügyminiszter megint nyomatékosan figyelmeztette az országot, hogy ne folytassa nukleáris és rakétakísérleteit, mert, ha igen, Amerika semmilyen megoldástól nem zárkózik el, akár a megelőző csapástól sem. Ha viszont nincsenek kísérletek, megígérte, hogy semmilyen offenzív lépést nem tesz, csak az ország elleni szankciókat szorgalmazza, hogy elérje a nukleáris leszerelést a Koreai-félszigeten.

Nos, ez nem nagyon hatotta meg Észak-Koreát, úgy néz ki, hogy tényleg bármire képes: szombaton reggel újabb rakétát lőtt fel, igaz, az megint darabjaira esett egy bizonyos magasság elérésekor. Ez arra utal, hogy Kim Dzsong Un valóban bármire elszánná magát, akár öngyilkos háborúba is belevinné országát, ezzel mintegy igazolta az amerikai külügyminiszter állítását, miszerint Dél-Korea és Japán közvetlen nukleáris fenyegetésnek van kitéve.

Donald Trump az elmúlt napokban hangsúlyozta, hogy Kínától vár segítséget, hisz ő az egyetlen, aki eddig kapcsolatban volt Észak-Koreával, és élénk kereskedelmet is folytatott vele, de a kínai külügyminiszter pénteken azt mondta, hogy nem csak rajta múlik az ügy. Kétségtelen, hogy a legnagyobb nyomást ő tudja gyakorolni egy kereskedelmi embargó révén, de ebben másoknak is részt kellene venni, miután a tengeri útvonalakon másokkal is kereskedik Észak-Korea.

Az ENSZ BT szombaton folytatja a tárgyalást a szankciók szigorításáról, kérdés, hogy az új fejlemények hatására felgyorsul és szigorodik-e a folyamat. Közben az amerikai repülőgép hordozó és kísérőhajói, melyeket Trump armadának nevezett, megérkeztek a Korea és Japán közti tengerre, és ott gyakorlatoznak japán hadihajókkal. A feszültség rendkívüli, a szombati események után már nem zárható ki az amerikai megelőző csapás sem.








EZT OLVASTA MÁR?

X