Újabb halottja van a venezuelai tüntetéseknek


-A A+

Könnygázt vetett be a rendőrség a venezuelai fővárosban a kormány és Nicolás Maduro államfő ellen tüntető tömeg ellen, hírügynökségi jelentések szerint az erőszakba torkolló újabb tiltakozás halálos áldozatot is követelt, a sérültek száma pedig meghaladta kétszázat.

Életét vesztette egy 17 éves fiatal, aki a nyakán sebesült meg. José Olivares ellenzéki képviselő szerint a nemzeti gárda ölte meg. Ezzel 34-re emelkedett az egy hónapja tartó kormányellenes tüntetések halálos áldozatainak a száma Venezuelában.

A szerdai demonstráció - akárcsak az eddigiek - békésen indult, majd erőszakba torkollott. A tiltakozók kövekkel és gyújtópalackokkal dobálták, csúzlikkal lőtték a nemzeti gárda embereit, akik válaszul könnygázt vetettek be ellenük. A főváros több pontján heves összecsapások voltak.

Közben a venezuelai diákok bejelentették szerdán, hogy csütörtökön mindnyájan az utcára vonulnak országszerte. Az El Nacional című lap elektronikus felületén üzente Daniel Ascanio, a caracasi Simón Bolivar Egyetem diákközpontjának vezetője, hogy minden egyetemen folyik a mozgósítás, és az egyetemek a demokráciát és szabadságot követelő tüntetések élére állnak. Felszólította a diákok szüleit, hogy csatlakozzanak hozzájuk.

Április eleje óta mindennaposak az ellenzéki tüntetések Caracasban, az elnök ellenfelei szerint az egykori buszsofőrből lett elnök diktátorként viselkedik, és azért hozná létre a híveivel feltöltött alkotmányozó nemzetgyűlést, hogy elkerülhesse a választásokat, amelyeket a súlyos gazdasági és politikai helyzetre tekintettel minden bizonnyal elveszítene.

Az államfő hangsúlyozta, hogy az alkotmányozó nemzetgyűlésre - amely megváltoztathatja az ország berendezkedését, az alkotmányt, hatalmi intézményeket oszlathat fel és választásokat írhat ki - a béke helyreállítása érdekében van szükség, megakadályozandó, hogy politikai ellenlábasai államcsínyt hajtsanak végre. Maduro kormánya úgy látja, hogy az ellenzék utcai erőszakra buzdítja a lakosságot, és nem hajlandó párbeszédre a kabinettel.








EZT OLVASTA MÁR?

X