Izrael visszautasította Erdogan vádjait a palesztinokkal szembeni bánásmódról


-A A+

Az izraeli külügyminisztérium közleményben utasította vissza Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn elhangzott vádjait - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden. 

„Ne prédikáljon erkölcsről a térség egyetlen demokratikus országának az, aki rendszeresen megsérti országában az emberi jogokat” – áll a külügyminisztériumban megfogalmazott válaszban.

„Izrael teljes vallásszabadságot biztosít a zsidóknak, a muzulmánoknak és a keresztényeknek, és ezt teszi a továbbiakban is az alaptalan rágalmak ellenére” –- teszi hozzá a török elnök vádjait elutasító jeruzsálemi közlemény.

A diplomáciai iratokban ritkán használt kemény mondatok azután születtek, hogy hétfőn egy Jeruzsálemmel kapcsolatos isztambuli rendezvényen a török elnök az apartheidhez hasonlította Izraelnek a palesztinokkal szemben alkalmazott politikáját, és felszólította a muzulmánokat, hogy tömegesen látogassák meg a jeruzsálemi al-Aksza mecsetet. Erdogan embertelenséggel és kegyetlenséggel vádolta Izraelt, a „palesztinok mészárlásával”, és azt is kijelentette, hogy „Jeruzsálem megszállásának minden egyes napja sértés számunkra”. A török államfő az izraeli parlament, a kneszet egyik törvénytervezetét is bírálta, amely korlátozni kívánja Izraelben az imára hívó müezzinek hangerejét az éjszakai órákban.

Erdogan hétfő este hivatalában fogadta Rámi Hamdalláhot, a Palesztin Hatóság miniszterelnökét, és május közepén látogatást tesz Washingtonban, ahol Donald Trump amerikai elnökkel is tárgyal. 

Törökország és Izrael tavaly, hat év viszálykodás után jelölt ki ismét kölcsönösen nagyköveteket. Erdogan 2014-ben még miniszterelnökként "hitlerinek" is minősítette Izraelnek a palesztinok lakta gázai övezeti hadműveletét.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X