Tömeges bevándorlásra készült fel az olasz belügyminisztérium
Kétszázezer ember érkezésére készült fel az olasz belügyminisztérium az év végéig: a menedékkérőket a tervek szerint szétosztják a tartományok között, az illegális bevándorlóknak kiutasítótáborokat hoznak létre júliusig - írta az olasz sajtó kedden.
A La Repubblica című napilap értesülése szerint a belügyi tárca pontos ütemtervet dolgozott ki a helyzet kezelésére. Év végéig 200 ezer vagy ennél is több ember érkezésével számolnak, miközben már jelenleg is mintegy 180 ezer menedékkérő vagy illegális bevándorló tartózkodik a különböző olaszországi befogadóközpontokban. Év eleje óta több mint 43 ezren érkeztek az országba, ez majdnem negyven százalékkal több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. Többségük Nigériából, Bangladesből és Guineából érkezett.
Migranti, un anno da 200mila sbarchi: ecco il nuovo piano del Viminale https://t.co/pmo3SNUsh5
— la Repubblica (@repubblica) May 9, 2017
Az érkezőket - akik majdnem kivétel nélkül a dél-olaszországi partokon kötnek ki - az olasz tartományok között akarják szétosztani, megnövelve a migránskvótákat. Lombardiában, amely eddig is a legtöbb migráns fogadta be, év végéig az eddigi 25 ezer helyett 28 ezer embert helyeznek el, Campaniában pedig az eddig 16 ezer helyett 19 ezret. A kétezer lakosnál kisebb önkormányzatoknak 6 migránst, a kétezer lakosnál nagyobbaknak minden ezer lakosra 3,5 embert kell befogadniuk, míg a nagyvárosoknak - amelyeket már eddig jobban megterheltek - 2 migránst minden ezer lakos után. Az önkormányzatok továbbra is önkéntes alapon fogadhatnak be menedékkérőket: eddig a mintegy 8 ezer olasz városból 2880 csatlakozott. A befogadott személyek után az önkormányzatok napi 35 eurót kapnak, valamint más költségvetési támogatást, adókedvezményeket.
Ezzel egy időben a belügyminisztérium megkezdi az úgynevezett kiutasítóközpontok (Cpr) kiépítését az illegális bevándorlók kitoloncolására. Júliusig 11 központ készül el - írta a Corriere della Sera című újság. A kiutasítóközpontokat a lakott területtől távol, repülőterek közelében alakítják ki, ahonnan gyorsan, kis csoportokban tudják hazaszállítani a menedékkérelemre nem jogosult migránsokat. Minden tartományban egy-egy központot hoznak létre: Lombardiában például a volt Montichiari-kaszárnyában, Lazio tartományban az eddig is migránsközpontként működő Ponte Galeria táborában, Szardínián egy volt börtönben. Az első tizenegy kiutasítóközpontban összesen 1100 embert tudnak majd elhelyezni.
Az olasz belügyminisztérium már korábban kidolgozta új migrációs rendszert, benne a menedékkérelmek elbírálásának szigorításával és az illegális bevándorlók kiutasításának felgyorsításával, és áprilisban a római parlament is elfogadta azt.
- 34915 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34917 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34917 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34919 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34920 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34920 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni