„Gyerekek, megint teleolvastátok magatokat amerikai lapokkal?”


-A A+

Légbőlkapott információnak minősítette Marija Zaharova külügyi szóvivő kedden a The Washington Post című amerikai lap azon  állítását, hogy Donald Trump amerikai elnök a múlt héten a Fehér Házban titkos információkat osztott meg az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezetről Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Szergej Kiszljak nagykövettel.

Zaharova azt javasolta, hogy az emberek ne olvassanak olyan amerikai újságokat, amelyek ilyen szenzációkat terjesztenek „Gyerekek, megint teleolvastátok magatokat amerikai lapokkal? Nem kell őket olvasni. Különféleképpen lehet őket hasznnosítani, de olvasni nem kell őket, mert az nemcsak károssá, de veszélyessé is vált az elmúlt időben” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében a szóvivő.

Zaharova azt írta, még május 11-én figyelmeztetett rá, hogy az amerikai sajtó "szenzációra" készült a washingtoni Trump-Lavrov-tárgyalással kapcsolatban.

A The Washington Post szerint Trump arról beszélt az orosz diplomatáknak, hogy az IÁ laptopokba beépített robbanószerkezetekkel tervez merényleteket végrehajtani, s ennek fejleményeiről naponta kap hírszerzési jelentéseket. A lap szerint ezzel az amerikai elnök veszélybe sodorhatta országa hírszerzésének forrásait is, ráadásul az adatok egy harmadik féltől származtak, amely nem adott engedélyt a kiszivárogtatásukra. A lapértesülést korábban amerikai kormányzati tisztségviselők is cáfolták.








EZT OLVASTA MÁR?

X