Erdogan testőrei brutálisan szétverték az ellene tüntető kurdokat Washingtonban


-A A+

Elképesztő videó került fel az internetre arról, ahogy a Washingtonba látogató török elnök testőrei rátámadnak az Erdogan elleni kurd tüntetőkre, és véresre rugdossák őket. 

Szemtanúk közölték: akkor tört ki verekedés, amikor Recep Tayyip Erdogan testőrei megtámadták a tiltakozókat. A tüntetők a Kurd Demokratikus Unió (PYD) zászlaját lengették az épületnél. Az NBC televíziós csatorna úgy tudja, Erdogan ez idő alatt az épületben tartózkodott.

A rendőrség szóvivője egyelőre csak annyit közölt, hogy két csoport között történt az incidens, ám nem közölt részleteket a pontos körülményekről. Azt azonban elmondta: a letartóztatottak egyike a gyanú szerint rátámadt egy rendőrre.

Kedden Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban fogadta a török államfőt. Erdogan reményét fejezte ki, hogy új alapokra tudják helyezni a török–amerikai viszonyt. Hangsúlyozta: Törökország együtt fog működni az Egyesült Államokkal valamennyi terrorcsoporttal szemben a térségben. Hozzátette ugyanakkor, elfogadhatatlannak tartja, hogy az Egyesült Államok felhasználja a Kurd Népvédelmi Egységeket (YPG) Szíriában.

A két elnök tanácskozása előtt Trump újságíróknak röviden megjegyezte, hogy megtisztelő Erdogant vendégül látni Washingtonban, és arra számít, hogy hosszú és kemény megbeszélést folytatnak majd, amely szerinte „nagyon sikeres lesz”. „Eddig is nagyszerű volt a kapcsolatunk, és most még jobbá fogjuk tenni” – fogalmazott.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X